Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Ajaxot legyőzve bajnok a PSV! – videóval

Igazán stílszerűen, a nagy rivális Ajax kiütésével biztosította be a klub 24. bajnoki címét a PSV Eindhoven az Eredevisie 31. fordulójában.

psvajax

(Fotó: PSV/Twitter)

Hiába birtokolta többet a labdát az amszterdami gárda az első félidőben, a PSV volt a veszélyesebb, ez pedig gólokban is megmutatkozott. A 23. percben Pereiro vette vágott be egy kipattanó a labdát a kapu torkából,  a 38.-ban pedig Luuk de Jong bólintott a hálóba a bal oldalon remekül elfutó Brenet beadásából. Onana védései nélkül pedig nagyobb is lehetett volna a különbség.

A második félidő elején pedig Bergwijn is betalált, végleg eldöntve a derbi és a bajnoki cím sorsát. A mérkőzés végén aztán az indulatok is elszabadultak, Tagliaficót egy durva belépő után második sárgával kiállították, majd, három percre rá Siem de Jong is erre a sorsra jutott, őt egy hátulról történő könyörtelen fault után egyből kiszórta Makkelie játékvezető. Az ápolások miatt így a mérkőzés elhúzódott, de végül a hármas sípszó után bajnoki címet ünnepelhetett a piros-fehér csíkos gárda!

Az első gól és az azt követő ünneplés:

PSV – Ajax 3-0 (2-0)

Gólszerzők: Pereiro (23.), L. de Jong (38.), Bergwijn (54.)  ill.: –

Kiállítás: ill.: Tagliafico (81.), S. de Jong (84.)

Az Eredevisie állása 31 fordulót követően:

(A tabelláért köszönet az eredmenyek.com-nak!)

eredevisie31

A góllövőlista állása:

(A tabelláért köszönet az eredmenyek.com-nak!)

góllöv31

Lasányi Csaba