Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hazai pályán nyert simán a Juventus – videóval

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 32. fordulójában a címvédésre törő Juventus hazai pályán hozta a kötelezőt. A torinóiak sima sikerük után újabb lépéssel kerültek közelebb az újabb végső diadalhoz.

Juventus+v+UC+Sampdoria+Serie+xENwCSWNx9elEgyre közelebb kerül a címvédéshez a Juve (forrás: zimbio.com)

Hétközben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóit rendezték meg, ahol érdekelt volt az olasz bajnoki címvédő Juventus is. A Juve a Real ellen Torinóban az odavágón 3-0-ra, majd a madridi visszavágón ezen a héten 3-0-ra vezettek a Zebrák, de egy véghajrában megítélt tizenegyes miatt 3-1 lett a vége, így nem tudta kiharcolni a hosszabbítást Allegri legénysége. Kis híján meglett a BL elődöntő, de most már a bajnokságra és a honi kupára kell csak koncentrálnia a Juventusnak.

A címvédésre törő regnáló olasz bajnok együttes ma kora este a genovai Sampdoria csapatát látta vendégül. A Napoli botlását igyekezhetett kihasználni a Juventus, ám a mérkőzés első nagy helyzete a vendégek előtt alakult ki. A 22. percben Quagliarella szöglet utáni fejesét védte ki Buffon. A félidő hajrájában viszont újabb fontos események jöttek. A 44. minutumban a megsérülő Pjanic helyére Douglas Costa állt be a hazaiknál. Ezután pedig jött is szinte azonnal a hazai gól, mely a csereként beálló Costa passza után született meg, Mandzukic találatával került előnybe a Juve a 45. percben (1-0)!

A fordulást követően folytatta a gólgyártást a Juve, míg a gólpasszok kiosztását Douglas Costa! Ugyanis az ő beadása után a 60. percben Höwedes fejese akadt be a vendégek kapujába (2-0)! Lényegében már bebiztosította győzelmét a Juventus, de a gólokkal nem álltak le a torinóiak! A végeredményt beállító találatnál megintcsak Douglas Costa felelt a gólpasszért, aki ezen a téren mesterhármast ért el, Khedira pedig társa labdáját vágta be a kapuba (3-0)! Úgy tűnt, ezzel sem lesz még vége a hazai gólgyártásnak, de Cuadrado lövését védte Viviani a 86. percben, majd három minutummal ezután Douglas Costa lövése ment mellé. A hosszabbítás második percében Zapata szépíthetett volna, viszont Buffon hárítani tudott, ezzel pedig lényegében zárult is a találkozó. Sima győzelmet aratott tehát a Juventus, nem borult a papírforma, egy lépéssel pedig közelebb került a torinói címvédő ahhoz, hogy újból megnyerje az olasz bajnokságot, hiszen immár 6 pont az előnye a Napoli csapatával szemben, mely ellen hamarosan nagy rangadót játszik Allegri klubja. A Sampdoria számára pedig még él tovább a lehetőség, hogy Európa-liga selejtezőt erő helyen zárja a bajnoki szezont.

Serie A, 32. forduló
Juventus – Sampdoria • 3-0 (1-0)
Helyszín: Allianz Stadium, Torinó. Vezette: Maurizio Mariani
Gólszerzők: Mandzukic (40.), Höwedes (60.), Khedira (75.), ill.
Sárga lapok: Asamoah (33.), Höwedes (53.), ill.
Kiállítás:

Juventus: Buffon – Höwedes, Rugani, Chiellini, Asamoah – Khedira, Pjanic, Matuidi – Cuadrado, Dybala – Mandzukic. Vezetőedző: Massimiliano Allegri

Sampdoria: Viviano – Sala, Silvestre, Ferrari, Regini – Praet, Torreira, Barreto – Ramirez – Quagliarella, Zapata. Vezetőedző: Marco Giampaolo

Nagy Dávid