Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hiába vezetett, pont nélkül maradt Newcastle-ben az Arsenal – videóval

A Premier League 34. fordulójában a hét közben az Európa Liga elődöntős szereplést kiharcoló Arsenal a hazai pályán erős Newcastle otthonába látogatott, és végül bukott el Lacazette korai gólja ellenére.

ayoze

(Fotó: Premier League/Twitter)

Negyed óra kellett az Ágyúsoknak a hazai védelem feltöréséhez, a 14. percben Mustafi ívelt a védelem mögé Aubameyanghoz, a gaboni beadására pedig Lacazette robbant be. Volt azonban válasza a Newcastle-nek, Yedlin középreadásából Perez egalizált. Az első félidő krónikájához hozzátartozik az is, hogy Taylor játékvezető alighanem adósa maradt a vendégeknek egy büntetővel Lascelles kezezésénél. De ezen kívül is akadtak lehetőségeik, pechükre ezeknél Callum Chambersre és a PL-ben debütáló Joe Willockra jött ki a befejezés…

A második félidőben az Arsenal hiába birtokolta jóval többet a labdát, a vezetést a 69. percben a Szarkák szerezték meg, Perez passzából Ritchie volt eredményes, nem sokkal később Kenedy egy megpattanó lövésből a kapufát is eltalálta. Az Ágyúsok a betömörülő ellenféllel szemben már nem tudtak mit kezdeni, a hazai kontrákban több volt a veszély, különösen Slimani beállása után.

Wengerék továbbra is hatodikak, de ezután a vereség után már inkább lefelé kell tekintgetniük, mintsem felfelé – az BL-indulás kiharcolására szinte biztosan csak az Európa Ligában lesz esélyük. Arról nem is beszélve, hogy így tovább tart borzasztó idegenbeli szériájuk, idén még nem szereztek pontot az Emiratestől távol!

Newcastle United – Arsenal 2-1 (1-1)
Helyszín: Sports Direct Arena; Vezette: A. Taylor
Gólszerzők: Perez (29.), Ritchie (69.) ill. Lacazette (14.)
Sárga lapok: Slimani (91.) ill. –
Kiállítás: – ill. –

Newcastle United: Dubravka – Yedlin, Lejeune, Lascelles, Dummett, – Ritchie (Murphy), Diame, Shelvey, Kenedy- Perez (Joselu 79.), Gayle (Slimani 63.). Vezetőedző: Rafa Benítez

Arsenal: Cech, – Chambers (Maitland-Niles 78), Mustafi, , Holding, Monreal – Xhaka, Elneny, Willock (Welbeck) – Iwobi (Nketiah), Lacazette, Aubameyang. Vezetőedző: Arsene Wenger

Lasányi Csaba