Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Portugália: folytatódik a versenyfutás a Porto és a Benfica között

Sokáig kellett várni érdemi eseményekre a portugál szuperrangadón, amelyen a „Sárkányok” a lefújás előtt döntöttek.

slbfcp

A forduló előtt egypontos hátrányban állt a Benfica mögött második helyen a Porto, s a két együttes rangadója az elmúlt öt egymás elleni találkozó alapján nem ígért sok gólt. Nem is lett, bár a lehetőségek adottak voltak egy gólgazdag összecsapáshoz. Az első húsz perc jóformán eseménytelenül csorgott le, mígnem a Benfica Cervi révén veszélyeztetett, Casillas a helyén volt, három perccel később Soares a másik kapu előtt hagyott ki ziccert. S ezzel tulajdonképpen le is tudták a felek az első negyvenöt percet.

A második félidőben sem volt sokkal mozgalmasabb a rangadó, mindössze egy nagyobb helyzetet tudunk kiemelni, Brahimi azonban nem talált kaput, hogy aztán a hajráig kisebb lehetőségek adódjanak, ekkor azonban villant a Porto. Szabadrúgást követően Hector Herrera elé került a játékszer, aki nem hibázott, a jobb felsőbe vágta a kipattanót. Ezzel a sikerrel a „Sárkányok” megelőzték a fővárosiakat, s kétpontos előnyre tettek szert négy fordulóval a vége előtt.

slbfcp1

Benfica – Porto 0-1 (0-0)
Estadio da Luz, V.: Soares Dias
Gólszerzők: Herrera (90.)
Sárga lapok: Almeida (62.), Grimaldo (81.) ill. S. Oliveira (39.), Otavio (59.), Telles (72.), Herrera (90+1.)
Kiállítva:

Benfica: Varela – Almeida, Jardel, R. Dias, Grimaldo – Pizzi (Seferovic, 87.), Fejsa, Zivkovic – R. Silva (Salvio, 66.), Jimenez, Cervi (Samaris, 74.).

Porto: Casillas – R. Pereira, Felipe, Marcano, Telles – Brahimi, Herrera, S. Oliveira (O. Torres, 74.), Otavio (Corona, 80.) – Marega, Soares (Aboubakar, 83.)

Ott liheg a két élcsapat nyakán a Sporting, igaz a lisszaboni zöld-fehérek cikkünk idején játszották a Belenenses elleni mérkőzésüket, amely a szünetben kétgólos Sporting-vezetést hozott.

Ami a hátsó traktust illeti, a Pacos Ferreira és a sereghajtó Feirense is vereséget szenvedett, miközben az Estoril sorozatban második meccsén nem kapott ki, így menekül a kiesés elől. Az első négy helyezett együttes – Porto, Benfica, Sporting, Braga – immár tisztes távolságból figyeli a többieket, s harcol a minél jobb nemzetközi kupás helyekért. Érdekesség, hogy a Portimonense – Estoril összecsapáson a vendégek lecserélt támadóját a kispadról állította ki a játékvezető.

Eredmények:

Maritimo – Moreirense 1-1
G.: Joel (80.) ill. Toze (69.)

Aves – Feirense 1-0
G.: Balde (7.)

Portimonense – Estoril 0-1
G.: Halliche (42.)
Kiállítva: V. Andrade (77., Estoril)

Boavista – Chaves 3-3
G.: Carraca (25.), R. Santos (42., 77.) ill. Davidson (11.), Eustaquio (80.), Platiny (88.)

Guimaraes – Setubal 1-1
G.: Hurtado (9.) ill. V. Fernandes (30.)

Hétfőn játsszák:
Rio Ave – Tondela

Félidőben:
Belenenses – Sporting 1-3

portugál

~GS~