Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Guardiola: “Angliában nehezebb nyerni, mint Spanyolországban!”

Pep Guardiola még csapata, hétvégi Tottenham elleni győzelme után karrierje egyik legnagyobb sikerének tartotta, hogy angol bajnok lehet… Azóta már tudjuk, az is lett!

(Kép: marca.com)

“Sokkal nehezebb itt nyerni, mint az eddig bárhol tapasztaltam!” – Így Guardiola. “A fizikai kihívások, az időjárás, a meccsek száma miatt a Pl kő kemény bajnokság. Éppen ezért az a teljesítmény, amint letettünk idén az asztalra igazán elismerést érdemel.” – Folytatta a City trénere, aki nem állt meg ennyinél.

“Karrierem egyik legszebb sikere lesz az angol bajnoki cím (Ezt még ugye a United meccs előtt mondta Pep – a szerk.)! Persze minden országban nyertem már bajnokságot, ahol eddig dolgoztam, de úgy gondolom, az első siker mindig különleges. Azt hiszem a játékosaim is örökké emlékezni fognak erre, hogy mit és hogyan is vittünk véghez! Ahhoz hasonlítanám ezt az egészet, mint ahogy a Barcelonával először lettünk bajnokok, vagy a Manchester Untied ellen a Bajnokok Ligájában győztünk. Különleges sikerek ezek, főleg a mutatott játék miatt! A Spurs ellen is nagyszerűen futballoztunk, és ez is mutatja, hogy az elmúlt hét kudarcai után micsoda tartásunk is van!” – Lelkendezett Guardiola, akivel kapcsolatban kíváncsiak lennénk , hogyan látja a Pl megnyerését azok után, hogy a nagy rivális Manchester United a hétvégén tálcán kínálta számukra a bajnoki elsőséget…