Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Liverpool csapatkapitánya tart a Romától

A Liverpool nagyon simán, 5-1-es összesítéssel lépett túl a Manchester Cityn. Az őrült támadófoci azonban egy bivalyerős védelemmel fog farkasszemet nézni. Nem csoda, hogy Jordan Henderson nem bízza el magát a Roma elleni összecsapás előtt.

Mohamed-Salah-Jordan-Henderson-Football365-700x366Henderson bizonyára örül annak, hogy Salah nem ellenük fog játszani (Fotó: football365.com)

Két meglepetéscsapat vívja a Bajnokok Ligája egyik elődöntőjét. Előzetesen kevesen számítottak arra, hogy a Liverpool kiüti Guardiola Cityjét, míg arra szinte senki sem, hogy a Roma kiejti az FC Barcelonát. Bár Jordan Henderson örül, hogy elkerülték a Real Madridot és a Bayern Münchent, mégsem becsüli le a farkasokat. “Hatalmas hiba lenne lebecsülni a Romát. 3-0-ra elintézték a Barcelonát, pedig ők voltak a legnagyobb favoritok – nyilatkozta Henderson egy sajtótájékoztatón. – Idegenben és hazai pályán is kemény meccsre számítok. Megnéztem néhány meccsüket, kiválóan játszanak. Ez már az elődöntő, bízom benne, hogy hozzuk majd azt a szintet amit a City ellen – a középpályás reméli, hogy a jövőben is rengeteg sikert fog elérni a Liverpool színeiben. – “Ez egy rendkívül fiatal csapat, de úgy érzem éhesek a sikerre. Érettek és sokat tanulnak, azért, hogy egyre jobbak legyenek. Ez nagyon nagy dolog!”

Egyike a sok fiatalnak Trent Alexander-Arnold is – noha még csak 19 éves – mindkét Manchester City elleni összecsapáson a pályán volt. “Egy éve ilyenkor soha nem gondoltam, hogy most itt lehetek. Elképesztően boldog vagyok amiért lehetőséget kapok. Hálás vagyok Kloppnak és igyekszem meghálálni a bizalmat. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy a Liverpoolban játszhatok.”

Mihók Richárd