Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Wenger már megnevezte az utódját

Arról már mi is beszámoltunk, hogy a fogadóirodák kit tartanak Arsene Wenger legesélyesebb utódjának (Bővebben itt), miután a pénteki napon az Arsenal legendája bejelentette szezon végi visszavonulását. Ám egyes hírek szerint teljesen más irányt vesz a klub. 

viera wenger

Értesülések szerint Wenger a vezetőségnek nem mást nevezett meg új menedzserként az “Ágyúsoknál” mint korábbi alapemberét Patrick Vierát. 

A 41 éves korábbi francia válogatott legenda 9 évig “szolgálta” az Arsenalt Wenger irányítása alatt, majd 2005-ben eligazolt a Juventushoz, majd megjárta még az Intert és a Manchester Cityt is. Ezután épp a manchesteri csapatnál kezdte meg edzői pályafutását, ugyanis ő lett a City ificsapatának edzője. Ezután 2016-ban átvette az MLS-ben szereplő New York City FC irányítását, amivel jelenleg veretlenül vezeti a Keleti konferenciát.

Hírek szerint Viera egyik dédelgetett álma, hogy egy nap az Arsenal menedzsere lehessen, úgyhogy a hírek szerint most már erre Arsene Wengertől is megkapta az “engedélyt”.

A francia mester korábban így nyilatkozott honfitársáról és korábbi játékosáról:

“Viera edzői pályafutását folyamatosan figyelemmel követem és véleményem szerint nagyszerű amit művel. Egy nap átveheti az Arsenal irányítását.”