Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Valencia sem tudta megtörni a Celta Vigo hazai veretlenségét! – videóval

A spanyol élvonalbeli bajnokság (La Liga) 34. fordulója a Spanyol Kupa döntő miatt igen csonkára sikeredett, de a szombati játéknapon így is akadt egy rangadó miután a Celta Vigo a Bajnokok Ligájára hajtó Valenciát fogadta. 

640x360_21173530lrv20180421-28

A dobogóért harcban álló Valencia zsinórban két vereséggel várhatta a Celta Vigo elleni idegenbeli összecsapást. A denevérek legutóbb hazai pályán szenvedtek vereséget, valamint a Barcelona otthonában kaptak ki idegenben. A forduló előtt a Valencia hátránya mindössze három pont volt a dobogó legalsó fokán álló Real Madriddal szemben. A találkozó első periódusa óriási csatát hozott a középpályán, aminek következtében nagyon kevés lehetőséget láthattunk az első húsz percben. A hazaiak ráadásul nyolc mérkőzése nem szenvedtek hazai pályán vereséget a bajnokságban, legutóbb a Barcelona sem tudta elvinni Vigóból a három pontot. A mérkőzés első lehetősége a 7. percben adódott a hazai együttes előtt, Sisto centerét követően Daniel Wess bólintott nem sokkal a kapu mellé. Unzue együttese remekül zárta a területeket és a passzsávokat a Valencia játékosai elől, aminek következtében nagyon kevés lehetőséget alakítottak ki a vendégek a mérkőzés első felében. Az első félórában a hazaiak próbáltak támadásokat vezetni, azonban a Valencia védői legtöbb esetben tisztázni tudtak az utolsó pillanatban. A találkozó 28. percében először villantak meg a denevérek, miután Pereiro ígéretes helyzetét Alvárez nagy bravúrral hárította. Három perccel később szintén a vendégek veszélyeztettek Guedes lehetősége azonban elkerülte a kaput. Az első játékrész hajrájában a hazaiak előtt adódott két lehetőség, de Wass és Sisto sem tudta megtörni a gólcsendet, így gól nélküli döntetlennel zárult az első félidő.

640x360_21173832lrv20180421-30

A második játékrész elején sem kápráztatták el a csapatok a Balaídos Stadion teltházas nézőseregét. Az 55. percben a hazai együttes nagyon közel járt ahhoz, hogy megszerezze a vezetést Maxi Gomez fejese azonban éppenhogy a középen álló Neto kezében kötött ki. Az 59. percben a vendégek szinte a semmiből szerezték meg a vezetést a második játékrész elején, Mina gyönyörű lövéssel mattolta a hazaiak hálóőrét. A denevérek nem sokáig élvezhették a vezetést, miután a 63. percben Maxi Gomez fejesével egyenlítettek a hazaiak. Az egyenlítő találat meghozta a hazaiak kedvét és időközönként komoly nyomás alá helyezték a vendégek kapuját. A találkozó 74. percében Wass fejese kerülte el nem sokkal Neto kapuját. Tíz perccel a vége előtt a Valencia óriási tűzijátékot rendezett a Celta kapuja előtt, de Mina és Kondogbia sem tudta gólra váltani lehetőségét. A csereként beálló Ferran Torres lehetett volna a nyerőember a vendégek számára, de a Valencia játékosa három perccel a vége előtt óriási ziccert rontott el, pontosabban Alvárez védett óriási bravúrral a kipattanót pedig Kondogbia ezúttal sem tudta a hálóba pofozni.

RC Celta Vigo – CF Valencia 
Helyszín: Balaídos Stadion, Vigo, Vezette: Mallenco
Gólszerzők: Maxi Gomez (63.) ill. Mina (59.)
Sárga lapok: Gomez (43.) ill. Vezo (62.), Garay (90.)
Kiállítás:

Celta: Alvárez – Mallo, Gomez Sola (Hernandez 72.), Cabral, Roncaglia (Fontas 20.) – Wass, Jozabed, Lobotka, Mendez – Sisto (Mor 81.), Maxi Gomez . Vezetőedző: J.C.Unzue

Valencia: Neto – Vezo, Garay, Gabriel, Latorre – Pereira, Soler, Kondogbia, Guedes  (Torres 79.) – Mina (Vietto 85.), Rodrigo. Vezetőedző: G.Marcelino

https://www.youtube.com/watch?v=ghvNoFTvH7Y

A játéknap további eredménye:

Eibar – Getafe 0-1 (0-1)
Gólszerzők: Olivera (23.)

Képek forrása: laliga.es

Ondik Gábor