Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Idegenben győzött simán a Roma – videóval

A Serie A, vagyis az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának nyitómeccsén a Roma sima győzelemmel hangolt a Liverpool elleni BL-elődöntőre.

IMG_20180421_171239Naingollan (jobbra) is betalált a Roma sima sikere alkalmával a Spal otthonában (forrás: twitter.com/OfficialASRoma)

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 34. fordulójának nyitómeccsén a Spal a sokkal esélyesebb, BL-elődöntőre készülő AS Roma együttesét fogadta.

A meccs első félórájában sok érdekesség nem történt, viszont a 33. percben előnybe került a római együttes! Igaz, ehhez kellett Vicari is, aki miközben menteni próbált, saját csapata kapuját vette be (0-1)! Az első félidő során ezen felül sokkal jobban dominalrak a Farkasok, akik több lehetőséget is kialakítottak, de gólt már nem szereztek a szünetig, míg a Spal egyetlen lövést mutatott fel, de az sem ment kapura.

A fordulást követően is dominált a római klub, amely további gólokat szerzett. Már az 52. minutumban megduplázta előnyét a vendég együttes, amikor is Naingollan volt közelről eredményes (0-2)! Nem sokkal ezután szépíthetett volna a Spal, de Paloschi próbálkozását Alisson hárította az 55. percben. Hamar jött viszont az újabb római gól is, hiszen a 60. minutumban Schick fejelte be a labdát Pellegrini beadása után (0-3)! A hazaiknak még volt esélyük ennek ellenére betalálni, de ma a Roma nem kapitulált, ugyanis a 69. percben Antenucci elől Alisson menteni tudott.

A Roma tehát sima győzelemmel hangolt a hétközi BL-elődöntő odavágójára, melyre a Liverpool ellen idegenben kerül sor. Ezzel együtt a jövő szezonbeli BL induláshoz is közelebb került bajnokságban elfoglalt helye alapján a Roma, ugyanis a városi rivális Lazio maximum pontszámban érheti be ebben a körben a Farkasokat, akiket nem tud még megelőzni.

Serie A, 34. forduló
Spal – AS Roma • 0-3 (0-1)
Helyszín: Stadio Paolo Mazza. Vezette: Paolo Tagliavento
Gólszerzők: – , ill. Vicari (33. – öngól), Naingollan (52.), Schick (60.)
Sárga lapok: Vicari (5.), Luiz (12.), Schiattarella (40.), Grassi (90.), ill. Strootman (9.)
Kiállítás:

Spal: Meret (Gomis, 79.) – Cionek, Vicari (Grassi, 38.), Felipe – Lazzari, Luiz, Schiattarella (Simic, 46.), Kurtic, Mattiello – Paloschi, Antenucci. Vezetőedző: Leonardo Semplici

AS Roma: Alisson – Peres, Fazio, Manolas, Silva – Pellegrini (Gerson, 77.), Gonalons, Strootman (Ünder, 67.) – Naingollan (Perotti, 74.), Schick, El Shaarawy. Vezetőedző: Eusebio Di Francesco

VIDEÓ HAMAROSAN!

Nagy Dávid