Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: döntetlennel rajtolt a csonka forduló – előzetes

Szombaton rendezik majd a Copa del Rey fináléját, így a bajnokság 34. fordulóját hiányos programmal bonyolítják majd le: a Villarreal, a Real Madrid, valamint a két döntős, a Barcelona és a Sevilla sem lép pályára a La Ligában. Ettől függetlenül péntek este a program megkezdődött, méghozzá egy gól nélküli összecsapással.

Kép: AS.com

Kép: AS.com

Ezen kívül már csak 4 forduló van hátra a spanyol pontvadászatból, így egyes csapatoknak különösen fontos most a jó eredmény. Ilyen a Deportivo La Coruna is, amelynek még van egy egészen halvány sansza a bentmaradás kiharcolására. A csapat irányítását Clerence Seedorf vette át nem rég, a Depor pedig az elmúlt három meccsén nem kapott ki. Legutóbb sikerült meglepniük a Sevillát és pontot csenniük, ám ezúttal a Leganes már nem követte el azt a hibát, hogy alábecsülje őket.

Azt is hozzá kell persze tenni gyorsan, hogy a Leganesnek már gyakorlatilag mindegy volt, hiszen nincsenek veszélyben és már az igazán jó helyekre sem érhetnek oda, de akkor is. Próbálták nem megkönnyíteni a Deportivo dolgát. Ennek így szoros meccs lett a vége, ahol kiélezett küzdelem zajlott. Hasonló erejű felek találkoztak, nem volt domináns oldal – épp ezért talán nem is meglepő, hogy döntetlenre végződött az összecsapás. Gól nem született, viszont mind a két csapat egy-egy ponttal gazdagodott. A Deportivo pedig 6 pontra megközelítette átmenetileg a Levantét. Maradnak még izgalmak az utolsó fordulókra is.

Leganes – Deportivo La Coruna 0-0
G.: – 

A további meccsek

 Szombaton a kupadöntő miatt két meccs is kiesik a programból, így csak az Eibar-Getafe, valamint a Celta Vigo-Valencia marad majd. Mondani sem kell, egyértelműen utóbbi tűnik a jobb párosításnak. A Celta majdnem meg tudta csípni a Barcelonát a hét közben (végül döntetlenre végeztek velük), míg a Valencia kikapott a Getafétól, ez pedig zsinórban a második vereségük. A Valencia lépéshátrányban van a két madridi óriással szemben a dobogóért folyó harcban, de helyzetük egyelőre nem reménytelen. Szükségük lenne a három pontra Vigóban.

Vasárnap főleg az Atletico Madrid esti meccse lesz majd a nap szenzációja. Simeone együttese a Betist fogadja, ám a legutóbbi csúfos vereségük miatt nagyon úgy néz ki, a bajnoki elsőségről már letehetnek. Csak a második hely lehet reális cél, ahhoz pedig épp a Real Madridot kéne maguk mögött tartani. Kérdéses, hogy mennyire viselte meg őket ez a Sociedadtól bekapott pofon. Az Alaves egy győzelemmel végképp bebiztosíthatja az első osztályú tagságot a Las Palmasszal szemben – ami a sárgáknak valószínűleg már rég elúszott. Hasonlóan áll ezzel a sereghajtó Malaga is, amely az újabban kirobbanó formában játszó Sociedadot fogadja. A Girona az Espanyol ellen még tehet lépéseket egy európai kupás indulás felé, ám ehhez eléggé össze kéne kapniuk magukat. A kisebbik barcelonai gárda szintén bebiztosítaná a bentmaradását egy katalán derbis sikerrel.

Hétfőre már csak a Bilbao és a Levante ütközete marad majd, amely főleg utóbbi számára fontos. A Levante az utolsó, még bentmaradást érő helyen álló csapat – legfeljebb őket csípheti meg Seedorf és a feltámadó Depor. Persze ez a forgatókönyv így is elég valószínűtlennek tűnik.

A 34. forduló további programja:

Szombat
13:00 Eibar – Getafe (Sport 1)
16:15 Celta Vigo – Valencia (Sport 2)

Vasárnap
12:00 Girona – Espanyol
16:15 Malaga – Real Sociedad (Sport 1)
18:30 Las Palmas – Alaves (Sport 2)
20:45 Atletico Madrid – Betis (Sport 1)

Vasárnap
21:00 Athletic Bilbao – Levante

A tabella állása a 34. forduló előtt:

 

Képernyőfelvétel (525)

A táblázatért köszönet az Eredmenyek.com-nak!