Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: “Neymar egy esetben távozhat!”

Továbbra sem tisztázott, hogy mi lesz Neymar sorsa a Paris Saint-Germain együttesénél. Egyesek szerint már a nyáron tovább áll a brazil, míg mások szerint marad a francia fővárosban. Az is látható, hogy a PSG-nél sem feltétlenül biztosak a Neymar jövőjét illetően.

(Kép: hungarysport.hu)

A francia bajnokságban idén is rekordokat döntögető PSG-ben nyári érkezése óta ugyan rögtön vezéregyéniséggé vált Neymar, azonban a brazil sem tudta a Bajnokok Ligájában a nagy áttöréshez hozzásegíteni a párizsiakat – Persze ehhez Neymar sérülése is kellett.

Hogy a következő idényben a PSG újra megpróbál a csúcsra törni Európában, az nem kérdés, az már inkább, hogy Neymar ennek részese lesz-e. Továbbra is élénken szólnak ugyanis a találgatások a brazil világklasszis jövőjét illetően.

A párizsi klubvezetők nem igen foglalnak még állást a történetben, inkább csak formaságokról beszélnek. Itt van például Didier Quillot ügyvezető igazgató legutóbbi nyilatkozata, amely arról szól, hogy egy esetben távozhatna Neymar a PSG-től.

“Neymarnak a francia ligánál regisztrált szerződése értelében nincsen kivásárlási ára. Az ilyesfajta szerződési záradékok amúgy is illegálisak Franciaországban. Ennek tükrében ahhoz hogy távozzon, a két klub megállapodására lenne szükség!” – Idézi Mr. Quillot szavait a Marca.

Felkészül tehát a Real Madrid? A Marca legújabb írása szerint nem ilyen egyértelmű a kép, hiszen a PSG biztosan gigászi összeget kérne Neymarért, aki ráadásul Madridban hasonló helyzetbe kerülhetne Cristiano Ronaldo miatt, mint történt vele Barcelonában. Nem feltétlenül ő lenne a csapat legnagyobb sztárja…