Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Történelmi mérkőzésen hangolt a Realra a Bayern! – videóval

Már múlt héten is bajnokként futott ki a hét közben a kupadöntőre is jegyet váltó Bayern München, így a Hannover elleni találkozó egyetlen nagy kérdésköre az volt, hogy kik, és hány percet kapnak majd a Real Madrid elleni BL-elődöntő előtt…

james_hannover

 

Kép forrása: kicker.de

A várakozásoknak megfelelően felforgatott kezdővel futott ki a Bayern a Bundesliga idei kiírásának 31. fordulójában. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy tartalékosak lettek volna, hiszen a legjobbnak (és legsérülékenyebbnek) tartott játékosok közül Robben, James, Thiago és Boateng is kezdőként kapott lehetőséget. Ám ez a találkozó nem róluk, hanem a 18 esztendős debütánsról, Lukas Mairól lett nevezetes, hiszen kezdőbe nevezésével ő lett az első 2000 után született bajor, aki tétmérkőzésen lehetőséget kapott a klub színeiben!

A találkozón ugyanakkor érződött, hogy egyik csapatnak sincs már égető szüksége a pontok kaparászására: az első játékrészben ugyan közönségszórakoztató támadófutballt játszott a bajnokcsapat, de erőn felül azért nem igyekeztek a vezetést megszerezni. A második játékrészre azonban – mint már oly sokszor – megtalálta Heynckes az érdektelenség ellenszerét, és Thomas Müller becserélésével felrázta övéit. Így történhetett, hogy a vicekapitány lövéséből megtörtént az első gól, majd a szintén csereként beálló Lewandowski találatával már kettőre nőtt előnyük. A találkozó slusszpoénja azonban nem az ő, hanem a ma támadóbb szerepkörben tevékenykedő Rudy lövése volt, aki a 89. percben csattanós lezárást adott egy bajor részről közel tökéletesnek mondható meccsnek.

Bár egy ilyen bajnokiból messzemenő következtetéseket nem lehet a BL-re vonatkozólag levonni, az bizonyos, hogy a német rekordbajnok közel 80%-os labdabirtoklása, határozott győzelme, cseréinek eredményessége, és a Martinezt megszégyenítő eleganciával szűrő Süle játéka nem egy rossz formában lévő klubot sejtet…

Hannover 96 – Bayern München 0-3 (0-0)
Helyszín: HDI Arena (Hannover, Németország); Vezette: Martin Petersen
Gólszerzők:ill. Müller (57.), Lewandowski (73.), Rudy (89.)
Sárga: Sorg (85.) ill.
Kiállítva:ill.

Hannover 96: Tschauner – Hübers, Sane, Elez – Sorg, Bakalorz (Fossum 69.), Schwegler (Maier 81.), Albornoz – Harnik (Bazee 64.), Füllkrug, Bebou. Vezetőedző: André Breitenreiter

Bayern München: Ulreich – Rafinha, Mai, Boateng, Bernat – Rudy, Süle, James (Martinez 72.) – Robben (Müller 46.), Wagner (67.), Thiago. Vezetőedző: Jupp Heynckes

 

 

Írta: Wernigg Márton