Kétgólos hátrányból jött vissza a Köln a Schalke ellen – videóval

Báló Bence
Báló Bence
újságíró, 2018 április 22. 20:03

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának vasárnapi programjában a szokásoknak megfelelően két mérkőzést rendeztek. Délután az Augsburg otthonában vendégszerepelt az osztályozó elől menekülő Mainz együttese, este pedig a kiváló szezont produkáló Schalke látogatott a már majdnem biztos kieső Kölnhöz. 

Ahogyan már említettük, délután az Augsburg fogadta a Mainz-ot. A hazai csapat számára nagy téttel már nem bírt ez a mérkőzés, hiszen biztosan az élvonalban kezdik meg a következő szezont, valamint az is tény, hogy az európai kupákban sem fognak indulni. A vendég Mainz-nak azonban még van miért izgulnia, hiszen csupán jobb gólkülönbségüknek köszönhetően nem állnak az osztályozót jelentő 16. helyen.

gregoritsch

Gregoritsch idei 12. gólöröme. 

Az első 45 percben az Augsburg otthoni környezetben lévő csapathoz méltóan játszott, hiszen több helyzetet is kidolgoztak. A kreatívabb futballjuknak a 29. percben lett meg az eredménye. Finnbogason átadása Gregoritsch-ot találta meg a tizenhatoson belül teljesen üresen, amit az osztrák támadó ki is használt és bevette Adler kapuját. Gregoritsch-nak ez már az idei 12. gólja volt a bajnokságban. A félidőben újabb találat már nem született egyik részről sem, így 1:0-val vonulhattak szünetre a csapatok.

A második játékrészben a Mainz labdabirtoklásban nagy fölénnyel rendelkezett, de ez a helyzetek és a gólok számában nem mutatkozott meg. A vendégek képtelenek voltak egyenlíteni, sőt a 92. percben még egyszer bevették a kapujukat a hazaiak. Finnbogason ezúttal befejezőként jeleskedett, s végleg lezárta a mérkőzést. Győzelmének köszönhetően az Augsburg 40 ponttal a 11. helyen áll a pontvadászatban három fordulóval a vége előtt. A Mainz továbbra is veszélyeztetett, hiszen a 15. pozícióban van 30 ponttal, s csak jobb gólkülönbségének köszönhetően nem tartózkodik osztályozót érő helyen.

Augsburg – Mainz 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Gregoritsch (29.), Finnbogason (90+2.) ill. –


A forduló zárómérkőzésén a Köln otthon fogadta a Schalke-t. A hazai csapat nagyon nehéz helyzetben volt a találkozó előtt, hiszen kilenc  pontra voltak az osztályozót érő 16. helytől. A vendég Schalke pedig egy otthon, a Frankfurt ellen elbukott Német Kupa elődöntő után jött erre az összecsapásra. Egyik oldalon tehát a remény életbenntartása, a másikon pedig a szurkolók kiengesztelése volt a cél.

schalke

Bekezdett a Schalke. (kép: dpa)

Az első félidő rémálomszerűen kezdődött a Köln számára. Már az 5. percben hátrányba kerültek Embolo révén. A svájci támadó Konoplyanka beadására érkezett remek ütemben. A gólhoz még érdemes hozzátenni, hogy a Schalke védője, Naldo indította a támadást, hiszen labdát szerzett, majd ő indította a gólpasszt adó társat. A 23. percben újabb csapás érte a hazai csapatot. Ezúttal az előbb az előkészítésben jeleskedő Konoplyanka vette be Horn kapuját és növelte kétgólosra az előnyt. Azonban nem sokat kellett várni a válaszra, ami picit a semmiből jött. A 26. minutumban ugyanis szépített a Köln Bittencourt jóvoltából. A félidő folytatásában még volt vendég kapufa, valamint komolyabb lehetőség is, viszont újabb gól már nem született, ennek eredményeképp 2:1-es Schalke vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második félidőben a Köln derekasan küzdött, míg a Schalke egy kicsit szenvedett, hiszen nem tudta lezárni a mérkőzést egy újabb góllal, amire rá is fáztak Domenico Tedesco fiai. Ugyanis a Köln a 83. percben egyenlített egy szabadrúgást követően, amit Risse bombázott Fährmann kapujába. A döntetlennek köszönhetően a Köln “csak” nyolc pontra van a biztos bennmaradástól három fordulóval a vége előtt. A Schalke vereségének eredményeképp még a második helyet is elbukhatja, hiszen csupán két ponttal mennek a Dortmund előtt.

Köln – Schalke 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Bittencourt (26.), Risse (83.) ill. Embolo (5.), Konoplyanka (23.)

Videó hamarosan!

A Bundesliga 31. fordulójának további eredményei:

Mönchengladbach – Wolfsburg 3-0
Hannover – Bayern München 0-3
Leipzig – Hoffenheim 2-5
Frankfurt – Hertha 0-3
Stuttgart – Werder Bremen 2-0
Hamburg – Freiburg 1-0
Dortmund – Leverkusen 4-0

A Bundesliga tabellája 31 fordulót követően:

buli31

A Bundesliga góllövőlistájának állása a 31. forduló után:

buli31scorerlist