Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szűken nyert a Bordeaux otthonában a PSG – videóval

A francia bajnokság 34. fordulójának zárómérkőzésén a már bajnok Paris Saint-Germain a középmezőnyhez tartozó Girondins Bordeaux otthonába látogatott – túl nagy téttel tehát egyik csapat számára sem bírt a találkozó.

loceslo

(Fotó: PSG_inside/Twitter)

A hazai közönség nem fukarkodott a pirotechnikával, ennek eredményeként a mérkőzés első tíz percét ködfelhőn keresztül figyelhettük. A Matmut Atlantique-be egyébként 41 290 néző látogatott ki a bajnok vendégjátékára, ami nézőcsúcs.

Az első komolyabb helyzetre a 13. percig kellett várni, ekkor Lo Celso tesztelte 18 méterről Costilt, aki állta a sarat. Nem kellett azonban félteni a Bordeaux-t, az első félidőben abszolút egyenrangú ellenfélnek bizonyultak Malcomék. A 19. percben Braithwaite kísérletezett egy távoli lökettel, ezt Areola fogta, nem okozott neki gondot a megpattanó lövést. A legnagyobb Bordeaux-helyzet Kamano előtt adódott, Malcom beadása után az ötös bal sarkáról fejelhetett a balszélső, ám fölé bólintott. Mbappé előtt adódott még egy nagy lehetőség a 42. percben, egy jó kiugratás után senkitől sem zavartatva lőhetett 11 méterről, ám nem várta meg, hogy leessen a labda, így pedig jócskán fölévágta azt.

A második játékrész gyors PSG-góllal indult a 48. percben, ám Cavani találatát Gautier játékvezető les miatt annulálta – teljes joggal. Három perccel később már a vendégkapu forgott veszélyben, Kamano hozta helyzetbe Braithwaite-et, Kimpembéről azonban mellépattant a támadó lövése. A Bordeaux pedig továbbra is bátran kísérletezett a tizenhatoson kívülről, Kamano és Lerager is tesztelte Areolát. A 74. percben egy egészen komoly bravúrra is szükség volt a fiatal hálóőrtől, Pablo közeli fejesét hárította Areola. A hazaiak erőfeszítései ellenére gólt a PSG szerzett, mégpedig a 77. percben Giovani Lo Celso révén: egy szöglet után pattant az argentin elé a labda, aki 17 méterről bombázott a kapu előtti tömörülés miatt a lövésből túl sokat nem látó Costil kapujába. (0-1) A 85. percben Laborde előtt adódott egy ígéretes lehetőség az egyenlítésre, két védő közül tudott kibújni és fejelni, Areola megint védett. A 92. percben még a középhávéd Kounde került ziccerbe, ám közeli lövésébe beleléptek,  így Lo Celso villanásával a PSG mindhárom pontot elvitte a Matmut Atlantique-ból.

VIDEÓ HAMAROSAN!

Bordeaux – PSG 0-1 (0-0)
Helyszín: Matmut Atlantique; Vezette: Gautier
Gólszerzők: – ill. Lo Celso (77.)
Sárga lapok: – ill. Kimpembe (89.)
Kiállítás: – ill. –

Bordeaux: Costil – Sabali, Kounde, Pablo, Poundje – Lerager, Plasil (Laborde 79.), Sankhare (Meite 71.) – Malcom, Braithwaite (De Preville 72.), Kamano. Vezetőedző: Gustavo Poyet

PSG: Areola – D. Alves, Marquinhos, Kimpembe, Berchiche – Lo Celso, Rabiot, Nkunku (Draxler 62.) – Pastore (T. Motta 65.), Cavani, Mbappé (Meunier 81.). Vezetőedző: Unai Emery

A bajnokság állása 34 fordulót követően:

(A tabelláért köszönet az eredmenyek.com-nak!)

ligue1-34

A góllövőlista állása:

(A tabelláért köszönet az eredmenyek.com-nak!)

liguególlöv34

Lasányi Csaba