Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Griezmann: “Ilyen az igazi Atléticó!”

Az Arsenal elleni 1:1-es Európa-liga elődöntő londoni felvonásán egyenlítő Antoine Griezmann elégedettnek tűnt a döntetlennel, különösen annak fényében, hogy az Atleti jóformán végig emberhátrányban futballozott a 90 perc során.

Arsenal FC v Atletico Madrid - UEFA Europa League Semi Final Leg One(Kép: marca.com)

“Ilyen az igazi Atlético, ilyenek vagyunk mi valójában!” – Kezdte a francia klasszis a BeIN Sports-nak adott meccs utáni nyilatkozatában. “10 emberrel védekeztünk. Lehet, hogy a gól előtt az ellenfelünk nagyot hibázott, de pontosan tudtuk, hogyan tudjuk majd hibára késztetni az Arsenalt, majd ebből előnyt kovácsolni magunknak. Őrült kezdés volt, de szépen talpra álltunk, és sikerült jó eredményt elérnünk.” – Folytatta Griezmann, aki már a visszavágó kapcsán figyelmeztette is az Arsenalt.

“Őrült hangulatnak kell lennie a Wandában (Az Atleti stadionja – a szerk.). Ahogy a szurkolóink, úgy mi is tovább akarunk jutni, meg akarjuk nyerni a sorozatot. Mindent meg is fogunk tenni, hogy ez így legyen! Meg kell csinálnunk!” – Jegyezte még meg Griezmann.