Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Győzelemmel kezdett a címvédő

Múlt kedden kezdődött és ezen a szerdán zárult a Footgolf Match Play League második kiírásának első fordulója. A három liga 10-10 játékosa körmérkőzéses formában dönt a bajnoki címekről. Az A liga első három és a B liga első két helyezettje a decemberi világbajnokság csapatversenyére is kvótát szerezhet. Az első kiírást megnyerő Bacskai Bence győzelemmel kezdett. 

1KÖR_EREDMÉNYEI

1kör_A_LIGA_tabellaAz A ligát első ízben megnyerő Bacskai Bence klubtársával, Nagy Balázzsal kezdett a nyitófordulóban a legmagasabb bajnokságban, az A ligában. Utóbbi kezdett jobban, a második szakaszt nyerve 1-0-ra vezetett. A címvédő a következő etapon egalizált, majd féltávnál már 4-1-re vezetett. Nagy nem tudott több szakaszt nyerni, a meccs matematikailag a 15. szakaszon dőlt el, Bacskai végül 9-1-re győzött.

Podusil György is nagyarányú sikerrel kezdett, pedig Cziffra Zoltán rögtön 1-0-val rajtolt, amit a negyedik szakaszra tudott a magyar ranglista vezetője ledolgozni. 4-2-es Podusil előnnyel fordultak rá a második kilenc szakaszra, ahol 3-0-s szériát produkálva már 7-2-re is ellépett „Podó”. Cziffra a 13-ason még szépített (7-3), de a 14-est nyerve Podusil bebiztosította győzelmét, ami végül 10-3-as sikerben manifesztálódott.

Gelencsér Gábor 64 rúgással zárta a Kisorosziban található Fekete pályán Czirbus Tamás ellen rendezett meccset, ami 8-2-es győzelmet eredményezett számára. Czirbus vezetett és a kilencedik lyuk megjátszása után is csak 2-1-re fordítva volt jobb Gelencsér, amit a tízesen ikszre módosított ellenfele. Czirbus azonban nem tudott több etapot nyerni, Gelencsér viszont az utolsó hétből hatot, győztesként abszolválva a nyitófordulót.

Váltott szakaszgyőzelmekkel startolt a Papp PéterKókai Ferenc derbi, négy lyuk után 2-2-re álltak. Kókai hozva a 6., 9., 10. és 11. szakaszt ellépett 6-2-re. Papp 6-4-re fel tudott zárkózni hárommal a vége előtt, azonban Kókai hozta a 16. és 17. „menetet” és végül 8-4-re nyerni tudott.

Időrendben utolsóként bonyolították a Balázsi CsabaBogár Krisztián mérkőzést a legmagasabb osztályban. Változatosan indult a találkozó, öt szakasz után Balázsi vezetett 3-2-re, Bogár a nyolcason érte utol harmadszor a találkozón (3-3). A fordulás után ismét Balázsi került előnybe, sőt, rögtön kettőt is hozott és öt szakasszal a vége előtt 5-3-ra vezetett. Bogár a következő kettőn egalizált, majd nyerte a 17-est, amivel először vezetett a meccsen. Ez elég is volt, mert az utolsó etapot egyaránt négy rúgásból fejezték be, azaz Bogár 6-5-ös sikerével zárult a mérkőzés.


 

1kör_B_LIGA_tabellaA B ligának a feljutáson túl komoly tétje van, hiszen az első két játékos meghívást kap a világbajnoki csapatba.

Mayer Zoltán és Bőhm Zoltán az első három szakaszon ugyanúgy teljesített, majd Mayer ragadta magához a kezdeményezést és három szakaszt is nyert a következő ötön. Bőhm a tizediket nyerte először, sőt minimalizálta a hátrányt a 15. szakaszhoz érve (4-3). Többször azonban nem nyert etapot, míg Mayer a 16-ost hozva végül 5-3-ra győzött.

Igazán szoros volt sokáig Pap Ferenc és Zakar János találkozója. Utóbbi 2-1-re vezetett három lyuk után, és 3-3-mal fordultak rá a második kilencre. Itt azonban Zakar nem tudott kevesebb rúgásból szakaszt befejezni, míg Pap belelendült és ötször is jobbnak bizonyult, végül 8-3-ra hozva a mérkőzést.

Sain Antal jól kapta el a rajtot Becsei András ellen, nyerve az első két szakaszt. Becsei a 9. és 12. lyukat hozva tudott egyenlíteni. Sain a 14-esen, Becsei a 17-esen volt jobb, azaz 3-3-mal futottak neki a 18. lyuknak, amit egyaránt négy lövésből zártak, azaz jöhetett a szétlövés. Itt Sain az első és harmadik szakaszt hozva gyűjtötte be a győzelmet.

Sipőcz Béla (a képen balra) és Varga Gábor (jobbra) az Academy pályáját választotta helyszínnek az egymás elleni mérkőzés lejátszására. Sipőcz remekül rajtolt, négy szakasz után 3-0-ra ellépett, amit a hetedikig Varga le is dolgozott. Majd egy gyors „ütésváltás” után 4-4-gyel fordultak a második kilencre. A kiélezett összecsapáson 6-6-tal jutottak el az utolsó két lyukhoz, ahol Varga mindkétszer két rúgással bizonyult jobbnak, 8-6-re megnyerve a mérkőzést.

Albert László kezdett jobban Bodócs András ellen Kisorosziban, négy lyuk megjátszása után már 3-0-ra is vezetett, de a következő kettőt nyerve, ellenfele minimalizálta a hátrányt, innen pedig négy szakaszon keresztül nem változott az állás. Ekkor Albert megduplázta fórját, amit Bodócs a 13-ason ismét egyre csökkentett (4-3). A hajrához közeledve mindketten nyertek 1-1 „menetet”, 5-3-as Albert vezetéssel érkeztek el az utolsó két lyukhoz. A 17-est egyaránt négyből abszolválták, az utolsót viszont Albert négyből, Bodócs hatból fejezte be, azaz végül előbbi kettővel (6-4-re) hozta a nyitómeccset.


 

1kör_C_LIGA_tabellaA C ligában a forduló előtt Steigler Ferenc megsérült, ezért nem tudott kiállni a nyitó körre, Lévai Richárd így győzelemmel rajtolt.

Üde színfoltja a ligának az egyetlen női induló, Ujvári Izabella, aki sérülésből lábadozva állt ki Érchegyi Csaba ellen. Jelen állapotában is tudott szakaszt nyerni, de a 11-1-es Érchegyi győzelem így nem reális, viszont a rúgásszámokat nézve, több olyan szakasza is volt Izának, amivel biztosan meg fogja nehezíteni az ellenfelek dolgát, ha teljesen felépül.

Az újoncok összecsapásán Horváth Bence hamar eldöntötte a Csatári Zoltán elleni találkozót. Hatot nyert az első kilencből, míg Csatári nem tudott szakaszt nyerni. A tendencia a fordulás után sem változott, Horváth még ötször volt jobb és már a tizenhármason bebiztosította győzelmét (11-0 a vége).

Szintén első match play találkozóját játszotta Kiss Gyula és György Dániel, amit utóbbi kezdett jobban, kettőt nyerve az első két szakaszon. Kiss a következő kettőt hozva egyenlített, és így is mentek a második kilencre. A 10. és 13. között Kiss hármat nyerve 5-2-re ellépett, majd 6-3-mal érkeztek az utolsó három szakaszhoz. Gyula nyerte a tizenhatost, és már biztos volt a győzelme, Dániel ezt kihasználva hozta az utolsó kettőt, így 7-5 lett a vége.

Szerdán találkozott egymással Ujszászi Balázs és Molnár Attila. Igazi adok-kapok alakult ki kettejük között, a tizennyolc szakaszból csak négyszer rúgták ugyanazt. A negyedik lyuk után (2-2) Molnár kettőt nyerve 4-2-re ellépett, de a féltávig ezt Ujszászi le is dolgozta, sőt, nyerte a tizedik és tizenegyedik etapot, majd a 14-esen is diadalmaskodva karnyújtásnyira volt a győzelem számára. Mivel a 15-ösön is eggyel jobbnak bizonyult, már tét nélkül zajlott az utolsó három szakasz, a vége 9-5 Ujszászi javára.

2KÖR_PÁROSÍTÁSAI