Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: gall all star gála a döntőbe jutásért – előzetes

A Bajnokok Ligája után a kistestvér Európa-liga elődöntőinek visszavágói is megrendezésre kerülnek, így tehát ma este kiderül, hogy játszhat-e még egy utolsó döntőt az Arsenal Arséne Wenger irányításával, illetve hogy az “El Rómája” képes lesz-e még egyszer meglepni a világot…

Arsenal FC v Atletico Madrid - UEFA Europa League Semi Final Leg One

Érzelmekben gazdag odavágót tudhat maga mögött az Atlético Madrid és az Arsenal: a Matracosok annak ellenére tudtak pontot szerezni az Ágyúsok otthonában, hogy Vrsaljko és Simeone is idő előtt a lelátóra, míg Lacazette labdája a spanyol kapuba került. A világ szeme tehát ismét a francia válogatott két posztriválisára (egyben az első meccs főszereplőire) szegeződik, akik csapatuk előző bajnokiján kifejezetten abból a célból kaptak pihenőt, hogy ma este erejük teljében futballozhassanak.

Ha már a franciáknál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül az Arsenal korszakalkotó edzője, a ma 250. UEFA-mérkőzésén a padra ülő Arséne Wenger mellett sem. A 22 esztendő után távozó szakember első európai trófeája lehetne az idei El-serleg, melynek megszerzéséért mind ő, mind hű vitézei a végsőkig el fognak menni, ebben biztosak lehetünk. A döntő izgalmai előtt azonban ezt a mérkőzést kell győzelemmel (vagy legalább 2-2-vel) abszolválniuk, ami lássuk be, jó eséllyel nehezebb feladat lesz, mint a Salzburg-Marseille páros egyikének felülmúlása.

Annál is inkább, hiszen az Atléticot ebben a szezonban csupán a Chelsea, és a Sevilla tudta megfogni az Estadio Wanda Metropolitano-ban. A hazaiak malmára hajtja a vizet az idegenben szerzett gól is, valamint már-már legendás védelmük, amely legutóbb emberhátrányban, vezérét vesztve is könnyedén állta a sarat Özilék támadásaival szemben. Az Arsenal ellen szól továbbá a tény, hogy utóbbi 6 spanyolországi vizitükből egyszer sem kerültek ki győztesen: 2 döntetlen, és 4 vereség a mérlegük ezen találkozókon.

21:05 Atlético Madrid – Arsenal (TV: RTL II)
Helyszín: Estadio Wanda Metropolitano (Madrid); Játékvezető: Gianluca Rocchi (olasz)

Lehetséges kezdők (uefa.com):

Atlético Madrid: Oblak – Juanfran, Godin, Gimenez, Lucas – Correa, Saul, Partey, Koke – Costa, Griezmann

Arsenal: Ospina – Bellerin, Mustafi, Koscielny, Monreal – Xhaka, Ramsey – Özil, Wilshere, Mkhitaryan – Lacazette

FBL-EUR-C3-MARSEILLE-SALZBURG

Jóval magabiztosabb volt a másik találkozó házigazdája: a Marseille kétgólos előnnyel utazhat a mai összecsapásra. Nem szabad azonban alábecsülniük az első meccsen leszereplő Salzburgot, hiszen Marco Rose csapata idén igencsak rászolgált a dicséretre. Nem lekicsinyítve a Roma barcelonai csodáját állíthatjuk, hogy az idei év nagy európai meglepetéscsapata Gulácsiék öcsikéje lett: a Marseille előtt veretlenül csoportgyőztesként végeztek, majd kiejtették a Real Sociedadot, a Dortmundot, és a Laziot is. Ezenkívül felmutathatnak egy 38 meccses hazai veretlenségi sorozatot is.

A Marseille dolgát tovább nehezíti a tény, hogy időközben kidőlt a csapat (egyik) fő gólgyárosa, Konstantinos Mitroglou, akinek a helyére minden bizonnyal a kameruni válogatott Clinton N’Jie ugorhat be. Rossz ómen a franciák idegenbeli mérlege is: 3 győzelem és 4 vereség mellett csupán egy győzelmet tud felmutatni a csapat az idényben.

Negyedjére találkozik az idényben a két csapat, ám ha az eddigi tendenciák folytatódnak, aligha várhatunk újabb Red Bull-feltámadást: a salzburgi 1-0 után ugyanis 0-0, és 0-2 következett. A francia csapat számít tehát a találkozó toronymagas esélyesének,

21:05 Red Bull Salzburg – Olympique de Marseille (TV: Digi Sport 1)
Helyszín: Red Bull Arena (Salzburg); Játékvezető: Szergej Karaszjov (orosz)

Lehetséges kezdők (uefa.com):

Red Bull Salzburg: Walke – Lainer, Ramalho, C. Car, Ulmer – Haidara, Samassekou, Berisha – Schlager – Dabbur, Hwang

Olympique de Marseille: Pelé – Sarr, Rami, Gustavo, Amavi – López, Sanson – Thauvin, Payet, Ocampos – N’Jie

Írta: Wernigg Márton