Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Neymar után ismét a Barcából igazolna a PSG – sajtóhír

Spanyol lapértesülések szerint a Paris Saint-Germain csapata ismét kivetette a hálóját a Barcelona egyik játékosára. 

Ousmane-Dembele-684392

Forrás: dailystar.co.uk

A spanyol Don Balon információi szerint a Paris Saint-Germain Neymar után ismét egy Barcelona játékost szemelt ki magának, aki nem más, mint Ousmane Dembele. A francia válogatott szélső a nyáron érkezett a katalánokhoz, akkor még klubrekordot jelentő 120 millió euróért, de egy korai és komoly sérülés miatt nem sok lehetőséghez jutott a szezonban.

A csapat jelenlegi edzője, Unai Emery nemrégiben bejelentette, hogy távozik párizsi klubtól a szezon végével, a helyére pedig Thomas Tuchel érkezését pletykálják a lapok, és állítólag a német szakember mindenképpen szeretné “visszaszerezni” Dembelét. A francia játékos a Borussia Dortmundban dolgozott együtt a trénerrel.

A spanyol lap még azt is tudni véli, hogy Dembele eladására Lionel Messi is áldását adná, mivel szerinte Antoine Griezmann jobban passzolna a katalán csapatba.