Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea legyőzte a Liverpoolt és életben tartotta BL-álmait! – videóval

A Premier League 37. fordulójának sorsdöntő rangadója egyben a forduló zárómérkőzése is volt. Antonio Conte által dirigált Chelsea hazai pályán fogadta a friss BL-döntős Liverpool együttesét a Stamford Bridgen.

2018-05-06T160541Z_945426492_RC1719B6D280_RTRMADP_3_SOCCER-ENGLAND-CHE-LIV

A Liverpool kezdte jobban a találkozót és már a harmadik percben Firmino révén meg is szerezhették volna a vezetést a hazaiak hálóőre Courtois azonban a helyén volt és hárította a brazil lövését. Az első negyedórában a vörösök 70%-ban birtokolták a labdát. Az első negyedóra végén a londoni kékek is megvillantak miután Marcos Alonso a tizenhatoson kívülről eresztett meg egy lövést a vendégek kapujára, a jól helyezkedő Karius számára nem okozott gondot a spanyol lövésének hárítása. A találkozó 24. percében ismét a vendégek próbálkoztak, Sadio Mané parádés lövése után Courtois bravúros mozdulattal hárított szögletre. Ezt követően is a vörösök előtt akadtak inkább komoly lehetőségek az első játékrészben, a 31. percben ismét Mané volt a főszereplő, de Courtois ezúttal is a helyén volt és hárította ismételten a szenegáli szélső próbálkozását. A mérkőzés 33. minutumban a hazaiak első komoly gólszerzési lehetősége góllal zárult, miután Moses centerét követően Giroud fejelt Karius kapujába védhetetlenül. A bekapott gólt követően a vörösök lendülete visszaesett és  a hazaiak próbáltak minnél előbb újabb gólt szerezni, a 36. percben meg is volt az esélyük erre, de Fabregas próbálkozása elszállt a kapu előtt. A Liverpool hiába kezdte jobban a találkozót nem tudták megszerezni a vezetést és a jobb oldalon aktív  hazaiak egy remek fejessel vezetést szereztek és meg is tartották előnyüket az első játékrészben.

2018-05-06T170618Z_1230590366_RC1AEB7498D0_RTRMADP_3_SOCCER-ENGLAND-CHE-LIV

Fordulást követően a hazaiakról szólt a második játékrész eleje és közel is álltak ahhoz, hogy növeljék előnyüket. Az 50. minutumban egy remek hazai támadás után Fabregas kínálta lövésre a játékszert, Kanté azonban jócskán célt tévesztett. Hat perccel később Eden Hazard fűzött be három liverpooli védőt is majd nagyon éles szögből leadott lövését Karius védeni tudta. A megítélt szöglet után Rüdiger lesről bólintótt a hálóba, amit a játékvezető érvénytelenített. A második játékrészben erőtlen liverpooliak ismét gondba kerültek a 61. percben, miután Hazard bolondította meg a vörösök védelmét majd legurítása után Bakayoko lövését Karius hárította könnyedén. Az utolsó negyedórára rákapcsolt a Liverpool és beszorította a londoni kékeket saját kapujuk, elé lehetőséget nem tudtak kialakítani Klopp tanítványai. Sőt a 79. percben Maros Alonso kapáslövése után kis híján kettőre növelte a hazaiak előnyét. A mérkőzés véghajrájában a vörösök megpróbáltak egyenlíteni, de végül nem tudtak a londoni kékek hálójába találni. A Chelsea ezzel a győzelemmel életben tartotta BL-álmait.

Chelsea – FC Liverpool 1-0 (1-0)
Helyszín: Stamford Bridge, LondonVezette: Taylor
Gólszerzők: Giroud (32.)
Sárga lapok: Alonso (79.), Moses (81.) ill. Szalah (39.), Clyne (40.)
Kiállítás: 

Chelsea: Courtois – Rüdiger, Cahill, Azpilicueta – Alonso, Bakayoko, Kanté, Fabregas (Pedro 90+3.), Moses (Zappacosta 89.) – Hazard (Willian 86.)- Giroud. Vezetőedző: Conte

Liverpool: Karius – Clyne (Henderson 59.), Lovren, Van Dijk, Robertson (Solanke 74.) – Alexander-Arnold, Wijnaldum, Milner (Moreno 89.) – Mané, Firmino, Szalah. Vezetőedző: Klopp

https://www.youtube.com/watch?v=0J0bTtP6a_U

Képek: premierleague.com

O.G.