Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Messi sürgeti a védelem erősítését

A Diario Gol értesülései szerint az FC Barcelona legnagyobb kincse, Lionel Messi kiadta a „parancsot” a vezetőségnek, és el is mondta konkrét ötletét az illetékeseknek, hogy pontosan melyik játékossal is kellene megerősíteni a katalán sztárcsapat védelmét.

kimmich001

Ismert tény, hogy Leo Messi már korábban is hatással volt több játékos barcelonai szerződtetésére, így valóban lehet valóságalapja a Diario által közölt hírnek. Állítólag az argentin sztár főként a csapat védelmével elégedetlen, amelynek megerősítése céljából kinézte Joshua Kimmichet.

A spanyol lap szerint a Bayern München 23 esztendős védője lehet a Barca elsőszámú nyári átigazolási célpontja. A stuttgarti nevelésű védő már nem csak a bajoroknál, de már a német válogatottban is alapembernek számít, és valószínűleg Messi több potenciált lát benne, mint már a csapatnál lévő leendő riválisaiban.

A Diario kiemeli például Nelson Semedot, aki tavaly érkezett a Benficatól. Állítólag vele sem igazán elégedettek a Camp Nouban. Bár Kimmich nem feltétlenül az ő helyére, hanem akár inkább a kezdőcsapatba kerülésért harcolna, mintsem a pad koptatásáért.

Természetesen ha Kimmichet érdekli a barcelonai kaland, az nem lesz olcsó a „Gránátvörös-kékeknek”, lévén a jobb-bekk alig két hónapja hosszabbította meg szerződését, amely így egészen 2023-ig köti a Bayernhez. Állítólag a „Bőrnadrágosok” 70 millió eurós ajánlat alatt meg sem kezdik a tárgyalásokat.

Balogh József