Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: az Orlando City folytatta győzelmi szériáját! – videóval

A tengerentúli profiligában, vagyis az MLS-ben tegnap késő esti kezdéssel bonyolították le a hétvégi forduló utolsó meccsét. Úgy tűnt, a San José megtörheti az Orlando remek szériáját, ám ez mégsem sikerült.

RecapRSLSane szerezte az Orlando első vezető találatát! (forrás: orlandocitysc.com)

Az Orlando City – Real Salt Lake mérkőzéssel zárult tegnap késői esti kezdéssel az MLS, vagyis az észak-amerikai profiliga aktuális fordulója. A hazaiak az első bajnokijukat elvesztették a szezonban a New York City otthonában, azóta viszont eddig a meccsig mind az öt meccsüket megnyerték!

Úgy tűnt viszont, hogy a lilák jó szériáját megszakítja a Salt Lake, ugyanis a vendégek elég hamar, már a 12. percben előnybe kerültek Baird révén (0-1)! A szünetig ki is tartott ez az előny, de utána jött a nagy fordítás! A hazaiak megrázták magukat, majd előbb Dwyer talált be Klejstan labdáját a kapuba juttatva a 61. percben (1-1), majd három minutummal később Sane már a vezetést szereztek meg a hazaiak számára (2-1)! A végeredményt Yotun állította be a 78. percben (3-1), ezzel pedig tovább folytatódott az Orlando jó szériája, ugyanis a klub zsinórban hatodik győzelmét aratta a bajnokságban, ami klubrekord!

MLS, alapszakasz
Orlando City – Real Salt Lake • 3-1 (0-1)
Helyszín: Orlando City Stadium, Orlando – 23.258 néző
Gólszerzők: Dwyer (61.), Sane (64.), Yotun (78.), ill. Baird (12.)

VIDEÓ HAMAROSAN!


A bajnokság állása

Keleti Főcsoport

IMG_20180507_092247

Nyugati Főcsoport

IMG_20180507_092242

Nagy Dávid