Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Első alkalommal a Futball Éjszakája

Hagyományteremtő céllal hívták életre a szervezők A futball éjszakája nevű programot, melyet ősszel rendeznek meg.

futball1200_960px

Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy szeptemberben – a Múzeumok Éjszakája és a Színházak Éjszakája mintájára – megrendezik a Futball Éjszakáját. A tájékoztatón elhangzott, hogy a tizenkét élvonalbeli-, és a 20 második vonalban szereplő együttesből eddig huszonegy csatlakozott a programsorozathoz, amelynek keretében szeptember 7-én, 14 órától nyitva állnak majd a klubok edzőközpontjai, s az érdeklődők részt vehetnek a csapatok foglalkozásain, de egyéb programokat is szerveznek. Lesznek utánpótlástornák, stadionlátogatás, bemutató edzések, kerekasztal-beszélgetések, klubtörténeti kiállítások, vetélkedők, kispályás kupák és villanyfényes gálamérkőzések is. Borsi Dávid futsal-játékos ugyanakkor kiemelte, ők csak ajánlásokat tettek, a klubok döntik el, milyen programokat kínálnak.

Nemcsák Károly, a színészválogatott csapatkapitánya szerint mind a Múzeumok Éjszakája, mind a Színházak Éjszakája érezhetően javított a megítélésen, s szeretnék, ha ezáltal többen látogatnának ki a hazai stadionokba a mérkőzéseken.

„Már érezzük a pozitív hatásait ennek a két rendezvénynek, elsősorban a megítélésünk terén. Manapság nagyon fontos a személyes kapcsolatok kialakítása, ezért gondoltunk arra, hogy A Futball Éjszakájával próbáljuk meg szeretett sportágunkat, a labdarúgást népszerűsíteni és közelebb hozni a nézőkhöz” – mondta a Szomszédok című teleregényből megismert népszerű színész.

Az MLSZ részéről Sipos Jenő szóvivő beszélt a kezdeményezésről. Elmondta, a Futball Éjszakája beleillik a szövetség szakmai koncepciójába. Bízik benne, hogy ennek a rendezvénysorozatnak hatására minél több fiatal szereti meg a labdarúgást, s kötelezi el magát a sportág mellett. Hozzátette, a válogatott éppen a program másnapján játssza első mérkőzését a Nemzetek Ligájában Finnország ellen.

A program központja az MTK Budapest otthona, a Hidegkuti stadion lesz, ahol a színészválogatott az újságírókkal mérkőzik a program zárásaként. A részvétel egyes rendezvényeken regisztrációhoz kötött, ezt a www.futballejszakaja.hu oldalon tehetik meg június 15. után. A felnőttek 500-, míg a gyermekek 100 forintért válthatnak belépőt az első kiválasztott stadionnál, s a kapott karszalaggal az összes helyszínre ellátogathatnak.

~GS~