Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Simeone: “Meglátjuk, rászolgálunk-e arra, hogy felérjünk a csúcsra!”

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, megtartották az Európa-liga szerdai döntőjének hivatalos sajtótájékoztatóját. Az Atlético Madrid trénere, Diego Simeone is a nyilvánosság elé állt.

(Kép: as.com)

Arról, hogy mennyire vegyes érzései vannak a döntő előtt: “Egy új döntőben játszunk, ahol az érzelmeknek, a hitnek, nagy szerepe van, ugyanakkor alázatosság nélkül semmit nem érhetünk el. Minimalizálnunk kell azt a veszélyt, amit az ellenfelünk támadásai jelenthetnek ránk nézve. Biztos vagyok abban, hogy ezt az OM-nél is így gondolják. Nagyszerű döntő lesz, szép fináléja a sorozatnak.”

A El-döntőről: “Amikor korábban egy döntőre készültem, mindig egy dologra összpontosítottam: A legfontosabb a mérkőzés, és az, ahogyan alakulni fognak a dolgok a 90 perc során. Minden kívülről jövő hangot, kívülálló személyt ki kell zárni, és nyilvánvaló, hogy a játék a legfontosabb! Ezúttal is azt fogom mondani a csapatomnak, hogy maradjanak nyugodtak, és akkor jól futballozhatnak.”

Mit jelentene az Európa-liga siker: “Az Európa-liga az Európa-liga, a Bajnokok Ligája pedig a Bajnokok Ligája. Amikor az Atléticó legutóbb megnyerte a sorozatot sokat profitált belőle, és valami elindult a klubnál, fontos lépést tettünk előre. Masszív előrelépés volt ez a számunkra, és pontosan tudjuk, hogy mit is jelentett az a siker, és mit jelenthet most is! Ettől függetlenül nem gondolunk a múltra, hiszen ez egy új pillanat, egy olyan amelyet mindannyian nagyon várunk. Majd meglátjuk, rászolgálunk-e arra, hogy felérjünk a csúcsra.”

A Marseille-ről: “Más futballt játszanak mint mi. Nagyszerűen teljesítettek az Európa-ligában! Támadó szellemben futballoznak,  szélső védőik sokat jönnek előre, ott van Payet, aki szervezi a játékot, és van egy roppant felkészült edzőjük. Nagy meccs lesz, nagy irammal, megpróbáljuk majd úgy alakítani, hogy az nekünk legyen kedvezőbb!”

A combhajlító sérüléssel bajlódó Vitoloról: “Vitolo jobban van, együtt készült már a többiekkel. Nehéz döntés bárkit is kihagyni egy ilyen találkozóról!”

A találkozót 20:45-től a Digi Sport 1 élőben közvetíti!