Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Spanyol sztárcsatárt igazolna a Dortmund – sajtóhír

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Dortmund együttesénél nagyon komolyan gondolják azt, hogy letaszítsák a Bundesliga trónjáról a Bayern Münchent. A BILD szerint ezt egy nem akármilyen igazolás segítségével hajtanák végre a következő szezonban.

morata

Egy év után el is köszönhet Morata a Stamford Bridge közönségétől? (kép: hindustantimes.com)

A patinás német klubnál a tavaszi szezon során kölcsönben szerepelt a Chelseatől Michy Batshuayi, akit a csapat vezetősége nagyon szívesen megtartana. A belga csatár mellé viszont egy másik klasszis támadót is kinézett magának a sárga-fekete gárda, aki szintén a londoni kékektől jönne.

A német BILD és a nemzetközi sajtó szerint a Dortmundnál Alvaro Morata leigazolása is képben van. A kétszeres Bajnokok Ligája győztes csatár az idei szezont a Chelseanél töltötte, ahol nem indult rosszul számára az év, hiszen szépen lőtte a gólokat. Azonban a szezon második felére alábbhagyott a lendület, többször csak csereként kapott lehetőséget és egyre inkább látszódott a 25 éves csatáron, hogy nem ízlik neki a Premier League világa.

Ezt használná ki a Dortmund, ahol a klubvezetőségnek biztosan mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia, ha komolyan gondolja a transzfert. A Chelsea ugyanis klubrekordot jelentő 60 millió fontért igazolta le Moratat a nyáron a Real Madridtól, amely összeget a londoni kékek szinte biztos, hogy teljes egészében viszont szeretnének látni, ha már elengednék a spanyol válogatott csatárt.