Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vida-show után Európa-liga induló a DAC

Vida Kristopher vezérletével sima győzelmet aratott a Fortuna Liga rájátszásának utolsó körében az FC DAC 1904, mely 25 év után helyezte ezzel vissza magát Európa futballtérképére. 

3106

Vida Kristopher középen 10-es nadrágszámmal (hivatalos oldalát ITT követheted)

Fergeteges hangulat, már-már hazai pálya fogadta a dunaszerdahelyi labdarúgókat Rózsahegyen, ahol csordultig megtelt a vendég szektor. A Kalmár Zsoltot nélkülözni kényszerülő csapatban Vida Kristopher ragadta magához a stafétabotot. A magyar támadó előbb 25 méterről vette be az üresen tátongó kaput, majd a társak kiszolgálásában jeleskedett. Előbb a csapatkapitány Ljubicic kapott tőle kiváló labdát, majd éktársát Bayot hozta ziccerbe. A társak élni tudtak a kínálkozó lehetőséggel, így a DAC az első félidőben lezárta a meccset. A mérkőzést Vida Kristopher tette keretes szerkezetbe, a második félidő elején újabb gólt lőtt, beállítva a végeredményt.

A DAC ezzel 25 év után újra kiléphet a nemzetközi porondra, Vida Kristopherék pedig hamarosan átvehetik a harmadiknak járó bronzérmeket.

Ruzomberok – FC DAC 1904 0:4 (0:3)
Gólszerzők: ill. Vida (19., 54.), Ljubicic (30.), Bayo (40.).

FC DAC 1904: Macej – Zuhamensky, Satka, Huk – Davis (Zivkovic 52.), Pambou, Ljubicic, Kostrna, Herc – Vida (Divkovic 65.), Bayo (Pacinda 70.). Vezetőedző: Marco Rossi

Teljes képernyő rögzítése 2018. 05. 19. 203647