Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rákos megbetegedéstől egészen a Német Kupa győzelemig

Az élet írja a legcsodálatosabb történeteket. Hányszor hallottuk és még hányszor fogjuk hallani ezt a közhelyesnek számító állítást? Lehet sokszor, viszont újra és újra rájövünk, hogy ez teljesen igaz. Hogy miért is? Erre a következőkben fogunk adni egy újabb választ.

Tegnap este az Eintracht Frankfurt együttese a Német Kupa-döntőjében meglepetésre 3:1-re legyőzte a sokkal esélyesebbnek tartott Bayern Münchent. Az eredményen kívül érdemes megemlíteni Marco Russt, a frankfurtiak játékosát, aki egy nem akármilyen történetet tudhat a magáénak.

russ23

Russ (23-asban) már 2006-ban döntőt játszhatott a Bayern ellen. (kép: dfb.de)

A jelenleg 32 esztendős Russ egy rövid időszakot leszámítva már 1996 óta az Eintracht gárdáját erősíti. A védő, ahogyan kell végigjárta csapaton belül a ranglétrát, majd 2004-ben a Bundesliga 2-ben bemutatkozhatott a felnőttek között. Valamivel több, mint másfél évre rá – az akkor már első-osztályú Frankfurtban – Német Kupa döntőben szerepelhetett, ahogyan tette ezt tegnap este is. Akkor, 2006-ban a finálét elbukta csapatával a Bayern München ellen, köszönhetően Claudio Pizarro góljának.

russwolfsburg

Volt egy rövid wolfsburgi kitérő. (kép: uefa.com)

Az elbukott döntő után egy picit, egészen pontosan hat esztendőt ugrunk az időben. Russ alapembere lett a Frankfurtnak, azonban sokak bánatára a 2010/11-es szezonban kiestek a második ligába. A játékos akkor úgy döntött, hogy a Bundesliga 2-t nem vállalja, ezért az élvonalbeli Wolfsburg együtteséhez igazolt. A Farkasoknál mindössze egy szezont töltött, majd 2013-ban visszatért szeretett klubjához, a Frankfurthoz.

A második és a mai napig is tartó frankfurti korszaka, Russnak nem akármilyenre sikerült. A játékosnál ugyanis 2016 májusában hererákot diagnosztizáltak, amely teljesen véletlenül derült ki. Az akkor 30 esztendős védőt a Német Labdarúgó-szövetség kötelezte egy rutinszerű doppingvizsgálatra. Az eredmény meglepetésre pozitív lett, ugyanis a Russ szervezetében magas volt a HCG nevű hormon tartalma. A labdarúgót további vizsgálatokra kötelezték, majd kiderült a mindenkit sokkoló hír: a játékos szervezetében tumort találtak, amely megmagyarázta a HCG megnövekedett értékét.

russnürnberg

És akkor a rák mellé jött a Nürnberg elleni osztályozó. (kép: twitter.com)

A hír másnapján a Frankfurt a Nürnberg ellen kellett, hogy osztályozót vívjon, annak érdekében, hogy bennmaradjon a Bundesligaban. A keretbe akkor már nevezve volt Russ is, aki Niko Kovactól a kezdőben kapott lehetőséget és csapatkapitányként vezethette harcba társait betegsége ellenére is. Szegény embert az ág is húzza alapon természetesen nem sült el a lehető legjobban a találkozó sem a Frankfurt, sem pedig Russ számára. A védő ugyanis öngólt vétett a 43. percben, igaz később Gacinovic döntetlenre mentette a találkozót. A visszavágón, melyet Nürnbergben rendeztek, Russ már nem játszhatott, mivel sárga lapos eltiltását töltötte. Csapata viszont kiharcolta a Bundesliga tagságot, így a Frankfurt 2016/17-es szezont is az élvonalban kezdhette.

russcontract

A Frankfurt csodás gesztust tett Russ számára a szerződéshosszabbítással. (kép: sccopnest.com)

Amely idényt kénytelen volt tapasztalt játékosa nélkül elindítani a csapat, hiszen Russ vállalta a kezeléseket és felvette a harcot a gyilkos kór ellen. Klubja végig kiállt játékosa mellett és emberségből jelesre vizsgázott, ugyanis 2016 szeptemberében két esztendővel meghosszabbította a labdarúgó 2017-ben lejáró szerződését. Ezt a védő azzal hálálta meg, hogy az óriási küzdelmet követően, győztesként hagyta el a képzeletbeli ringet a rák ellen, amit már októberben be is jelentett.

A teljes felépülés utáni visszatérés. 

A klubikon visszatérése pedig 2017. március 1-én egy Német Kupa mérkőzésen a Bielefeld ellen megtörtént. Természetesen a közönség vastapssal illette a játékost, aki a találkozó lefújását követően teljesen meghatódott. Csapata egyébiránt bejutott a kupadöntőbe, viszont a Dortmund ellen 2:1-es vereséget szenvedtek, így akkor még nem számolhattunk be ilyen formában Russ történetéről.

russdfb

És a tegnapi esti csodás győzelem. (kép: bundesliga.com)

2018. május 20-án viszont már igen, mivel tegnap este a Frankfurt a Bayern Münchent legyőzte 3:1-re a 75. Német Kupa-fináléjában, ami Russ számára az első trófea volt frankfurti pályafutása során. S most valóban tehetünk olyan kijelentést, hogy ezért a kupadiadalért nagyon megküzdött a játékos és a csapat is, valamint elmondhatjuk azt, hogy tényleg az élet írja a legcsodálatosabb történeteket.