Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Buffon topcsapatnál folytathatja! SORBA ÁLLNAK ÉRTE!

A Tuttosport szerint hiába töltötte már be negyvenedik életévét, és köszönt el a hétvégén szeretett Juventusától, könnyen lehet, hogy mégsem távolodik el a csúcsfutballtól Gianluigi Buffon.

Juventus v Hellas Verona FC - Serie A

A Tuttosport rövidhíre szerint bár a hétvégén lépett pályára utoljára a Juventusban Gigi Buffon, mégis marad a legmagasabb szinten. A torinói lap mindig is jól értesült volt a „Zebrák” transzfer ügyleteivel kapcsolatban, és állításuk szerint a világbajnok portásnál már nem kevés európai topklub illetékese kért már időpontot.

Azonban a sztárcsapatok nem holmi kapusedzőt látnak az olasz portásban. A Tuttosport arról ír ugyanis, hogy a Paris Saint-Germain szeretne egy két idényre szóló megállapodást kötni a még mindig a világ egyik legjobbjának számító kapuvédőjével. Sőt, állítólag nem csak a párizsiak szeretnék leigazolni a veteránt, hanem a fél Premier League is: a két manchesteri gigász, a Bajnokok Ligája döntőre készülő Liverpool, vagy éppen a frissen FA-kupát nyert Chelsea.

A fentebb felsorolt kluboknak csak egy része keres elsőszámú kapust: a Citynél és a Chelsea-nél klasszisok védik a kaput. A PSG-nél Areola még a világ legjobbjai közé kerülhet, ám a Liverpoolnál nem tudják eldönteni, hogy ki a gyengébb: Karius vagy Mignolet?

Természetesen nem a Tuttosportról lenne szó, ha nem dobta volna be a Real Madridot is, mint potenciális Buffon-érdeklődő…

Balogh József