Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juventus: elismerték a Liverpool középpályásának érkezését

A Juventus csapatát idén nagyon jól megszorongatta már a Napoli együttese, ám végül a „Zebrák” örülhettek újfent a bajnoki elsőségnek. Torinóban természetesen tisztában vannak vele, hogy fel kell frissíteni a keretet, hogy új, sikeréhes emberek vihessék tovább a győzelem motivációját. Ilyen új arc lehet a Liverpool középpályása, Emre Can.

emre-can_ipnawcwyuf8r1xply4cqu5kf4

Emre Can a Bayern Münchennél nevelkedett, ám a bajoroknál nem sok esélye volt a berobbanásra. Egyetlen leverkuseni szezon azonban elég volt számára, hogy 2014-ben már a Liverpool csapjon le rá, és csináljon belőle stabil német válogatott játékost. Igaz, annak ellenére, hogy tavaly még tagja volt a Konföderációs Kupát megnyerő Nationalelfnek, a mostani Világbajnokságra kiszorult a Löw-gárdából.

Az ok sajnos nagyon egyszerű: hátsérülése miatt március óta nem játszott már, és a hétvégi, Real Madrid elleni Bajnokok Ligája döntőben sem számíthat majd rá Jürgen Klopp. És miért is számítana? A német mester ugyanis már szintén tisztában van vele, hogy Can szerződése a szezon végén lejár, és már személyesen szóban is elígérkezett a Juventus-hoz.

Ugyanis azt már a Juve elnöke, Giuseppe Marotta árulta el, hogy nagyon közel van a hivatalos megegyezés is a játékossal:

„Az elmúlt szezonban óriási optimizmussal tekintettünk Emre Canra. Reméljük, hogy a Bajnokok Ligája döntőjét követően bejelenthetjük a szerződtetését.”

– bizakodott az olasz bajnok vezére.

A hírek szerint Can öt évre szóló szerződést fog kapni az „Öreg Hölgytől”, ahol heti 95 ezer eurós kezdő-fizetéssel honorálják majd fáradalmait.

Balogh József