Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: Az elnök szerint majd júliusban érdemes Griezmann-ról beszélni!

Az FC Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu úgy érezte, itt az ideje, hogy némiképp tiszta vizet öntsön a Barca és az Antoine Griezmann közti tárgyalások (megegyezések?) kapcsán.

(Kép: foci-live.com)

Nem szeretnék konkrét és egyértelmű dolgokról beszélni, hiszen tiszteljük más klubok játékosait! Először is szögezzük le, hogy az idei szezonra vonatkozó átigazolásokkal és egyéb befektetésekkel június végéig foglalkozunk. A következő szezont július 1-től kezdjük! Griezmann kapcsán sem érdemes addig beszélgetünk.” – Így Bartomeu, aki a Barca pénzügyi erejéről beszélt ezt követően.

“A Barcelona egyike azon kluboknak a világon, amely hatalmas bevételt termel. Éppen ezért léphetünk meg olyan átigazolásokat melyeket megléptünk idén is – Még ha egyesek szerint túlzásokba is estünk. Amióta Neymar eligazolt, a futballvilág üzletei valóban a fejük tetejére álltak. Még ha meg is van a tőkénk rá, ügyelnünk kell arra, hogy hosszú ideig fenntartható folyamat maradjon egy nagy befektetés a számunkra!” – Tette még hozzá Bartomeu.

Mi ennek kapcsán most csak annyit jegyeznénk meg, hogy a nyáron felkészül Griezmann, jó 100 millió euróért?!