Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Serie A-t rabolná le Emery Arsenalja! – sajtóhír

A héten robbant a bomba Angliában: amikor már boldog-boldogtalan biztosra vette, hogy Arteta veszi át Wenger örökét az Arsenalnál, az Ágyúsok bemutatták Unai Emeryt, mint újdonsült menedzserüket. Egy korszak tehát lezárult, egy új elkezdődik, melynek sikerességéhez elengedhetetlen szükség volna egy-egy okos igazolásra…

Praet_DSC_2680_VALE-e1507198554942

Az olasz átigazolási ügyekben jól értesült Gianluca Di Marzio szerint az Arsenal élénken érdeklődik a Serie A két remek formát mutató középpályása iránt. A fiatalabb nem más, mint az AS Roma spílere, a 21 esztendős Lorenzo Pellegrini, aki első szezonját töltötte a Farkasoknál, és szinte azonnal a csapat meghatározó tagjává vált. Az ő váltásában komoly szerepe lehet a fővárosiak spanyol sportigazgatójának, Giallorossi de Monchinak, aki három és fél éven keresztül dolgozott együtt Emeryvel a Sevillánál. A kérők között ugyanakkor ott van a Juventus is, ami egy olasz játékosnál akár döntő tényező is lehet…

A másik kiszemelt a Sampdoria belga játékosa, Dennis Praet. A jóval tapasztaltabb, 24 éves futballista Európa egyik legnagyobb tehetségeként került Itáliába, és a nehéz kezdet után mára kirobbanthatatlan tagja lett csapatának. Vele a hírek szerint már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az Ágyúsok, miután klubjával megegyeztek 25 millió eurós vételárában. A konkurencia ugyanakkor ez ügyben sem elhanyagolható: a Roma, az Inter, a Napoli, és a már említett Zebrák is örömmel szerződtetnék Praet-ot.

Írta: Wernigg Márton