Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sarri: ezért tűrtem három évig?

Eseménydús volt a tegnapi nap a Napoli háza táján: Aurelio De Laurentiis tulajdonos előbb a délután folyamán menesztette Maurizio Sarrit, majd estére már ki is nevezték vezetőedzőnek Carlo Ancelottit. A távozó tréner pedig nagyon nem volt boldog amiatt, ahogy a klubvezető a helyzetet kezelte…

sarriadl

(Fotó: CalcioMercato)

“Nem ezt érdemeltem, hogy a tévéből tudjam meg, kirúgtak” – dühöngött Sarri az Il Mattino értesülései szerint, miközben bőröndjét pakolta. “Három évig mindent eltűrtem” – idézi a nápolyi lap a szakembert annak baráti körére hivatkozva.

Mi több, a leginkább a Chelsea kispadjával hírbe hozott olasz mester amiatt is aggódik, hogy De Laurentiis esetleg csak július 1-je után teszi hivatalossá menesztését, mire az összes topcsapat kiválasztja a maga edzőjét.

Sarri három évet töltött el Nápolyban, ezalatt kétszer megdöntötte a klub bajnoki pontrekordját -idén 91 egységgel végeztek a dobogó második fokán-, de trófeát nem sikerült nyernie a délolasz gárdával.