Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: egy Barcelona játékost is éremmel fognak jutalmazni ma

A mai nap slágermeccse egyértelműen a Bajnokok Ligája kijevi döntője, amelyben a Real Madrid a Liverpool együttesével csap össze. Azonban nem csak az említett két csapat játékosait érinti a ma esti finálé, hanem egy Barcelonaban szereplő labdarúgót is.

Champions League - Liverpool vs Sevilla

Döntött a Liverpool vezetősége. Jár az érem Coutinhonak. (kép: metro.co.uk)

A Liverpool együtteséhez nagyon közel álló Liverpool Echo értesülései szerint „A Vörösöktől” a télen a Barcelona együtteséhez távozó Philippe Coutinhonak is jár majd érem. Ezt maga a Liverpool vezetősége döntette el, ugyanis az UEFA nem szól bele az érmek elosztásába.

A 25 éves brazil válogatott középpályás a Bajnokok Ligája idei kiírásában az ősszel még a Liverpool színeiben 5 csoportmeccsen lépett pályára. Ezeken ötször volt eredményes, valamint két gólpasszt is kiosztott, így bátran kijelenthetjük mi is, hogy Coutinho igencsak hozzátette a magáét.

Hogy milyen színű medált fog kapni a játékos azt még nem tudni, de az este folyamán biztosan kiderül, amiről természetesen mi is be fogunk számolni. A győztes csapat számára egyébiránt 40 aranyérmet, míg a döntőt elbukó együttesnek 30 ezüstöt osztanak majd ki.