Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bogdán: Jürgen Klopp játékosai nekifognak esni a Realnak!

A 2015 óta Liverpoolban futballozó korábbi magyar válogatott hálóőr Bogdán Ádám szerint csapata győzelmi esélyekkel száll harcba a mai esti BL-döntőben a címvédő Real Madrid ellen.

Bogdan1200_960px

A Liverpool magyar hálóőre, súlyos térdsérülésből épült fel, de újra edzésbe állt. Bogdán Ádám a nemzetisport megkeresésére elmondta szerinte a vörösöknek komoly esélye van a BL-győzelemre, de a Real Madrid az eddigi legkomolyabb ellenfele Klopp együttesének a szezonban.

A jelenlegi Real Madrid nyilván tapasztaltabb együttes a Liverpoolnál, mégis azt gondolom, az angolok győzelmi eséllyel lépnek pályára a címvédő ellen. Hogy Jürgen Klopp emberei nekiesnek-e a Realnak? Szerintem igen, rögtön a mérkőzés elején, a kérdés inkább az, hol kezdik el a letámadást. A Pool a Portót, a Manchester Cityt, legutóbb pedig a Romát búcsúztatta a kiesés szakaszban, mindegyik párharcban sok gólt szerzett, de ami szombaton vár rá, az minden eddigit fölülmúl – ilyen erős csapattal ugyanis még nem találkozott a szezonban. Kíváncsian várom, melyik együttes tudja jobban kipasszolni riválisát a támadóharmadban, szerintem ez lesz a döntő faktor.” – értékelt a döntő előtt a magyar hálóőr.

Forrás: nemzetisport.hu