Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-visszatekintő: európai helyszínt kapott a második világbajnokság – 1934

Cikksorozatunkban a futballtörténelem eddig megrendezett világbajnokságait vesszük sorra. Az 1930-as uruguayi torna sikerén felbuzdulva négy év múlva megismételték a sorozatot, ám most egy európai helyszínen, Olaszországban.

vb1934donto

Az olaszok győztes gólja az 1934-es vb döntőjében (Forrás: fifa.com)

A torna rendezési jogát Olaszország kapta meg, miután a másik jelentkező, Svédország visszalépett. Az első világbajnokság olyannyira népszerű volt, hogy 1934-ben 32 csapat adta le a nevezését, köztük Magyarország is, ezért szükségessé vált a selejtező megrendezése, amely során 16 részvételi helyért zajlott a harc. A címvédő Uruguay visszalépett az indulástól arra hivatkozva, hogy az európai csapatok, köztük az olaszok sem akartak részt venni a náluk megrendezett tornán, így ez volt egyetlen olyan vb, ahol a házigazda nem indult a következőn. A selejtezők kontinensenként zajlottak. Érdekesség, hogy Olaszországnak is ugyanúgy selejtezőt kellett játszania, és ez volt az egyetlen olyan torna, ahol a házigazda nem volt automatikus induló. A 16 résztvevő válogatottból 12 volt európai, 3 amerikai és 1 afrikai. A világbajnokság egyik különlegessége volt, hogy erről már élő rádióközvetítést hallgathattak a szurkolók 12 országban.

A torna lebonyolítása megváltozott az első vb-hez képest. Eltörölték a csoportokat, és már a 16 csapat között egyenes kieséses találkozók voltak, ahonnan továbbjutottak a negyed-, majd elődöntőbe, innen pedig a döntőbe. Ha a 90. perc után is döntetlen volt az állás, 30 perc hosszabbítás következett, és ha itt sem dőlt el a győzelem kérdése, akkor újra kellett játszani  a meccset.

A torna 1934. május 24-én kezdődött egyszerre 8 mérkőzéssel. Az olaszok rögtön 7-1-es eredménnyel búcsúztatták az Egyesült Államok válogatottját, míg Brazíliát Spanyolország, Argentínát pedig Svédország küldte haza, így a várakozásoknak megfelelően csak az európai csapatok jutottak tovább a következő fordulóba. Az egyetlen afrikai csapatot, Egyiptomot Magyarország győzte le, ám a legjobb nyolc között nekik is véget ért a torna, miután 2-1-re kikaptak az egyik legnagyobb esélyesnek tartott Ausztriától, akik végül az elődöntőben estek ki. vb1934plakát

A döntőt június 10-én játszotta Csehszlovákia és Olaszország 50.000 néző előtt Rómában. A csehek szerezték meg a vezetést a 76. percben Puc találatával, ám az olaszok a 89. percben egyenlítettek. A hosszabbítás 5. percében azonban Schiavio gólja eldöntötte a találkozó és egyben a világbajnoki cím sorsát. A finálét Iváncsics Mihály magyar játékvezető vezette. A döntő videóösszefoglalója IDE KATTINTVA tekinthető meg!

Érdekesség, hogy az olaszok csatára, Luis Monti az 1930-as vb döntőjét elvesztő argentin válogatott tagja volt, ám 1934-ben már a házigazda csapatában nyerte meg a trófeát. Rajta kívül még négy dél-amerikai tagja volt még az Azzurrinak.

A torna gólkirálya a cseh Oldricj Nejedly lett 5 rúgott góllal. A magyarok közül Toldi Géza szerezte a legtöbbet, szám szerint 2 találatot.

Az 1934-es olaszországi világbajnokság adatai:

Dátum: 1934. május 27. – június 10.

Győztes: Olaszország Második: Csehszlovákia Harmadik: Németország Negyedik: Ausztria

Résztvevő csapatok száma: 16

Résztvevők: Brazília, Argentína, USA, Egyiptom, Ausztria, Belgium, Csehszlovákia, Franciaország, Hollandia, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország

Házigazda: Olaszország

Helyszínek: 8 város: Róma, Milánó, Nápoly, Torino, Genova, Bologna, Trieszt, Firenze

Gólkirály: Oldricj Nejedly (Csehország): 5

Összes nézőszám: 363.000 fő

Lejátszott meccsek száma: 17

Összesen lőtt gólok száma: 70

Gólátlag: 4,1 gól/meccs

Eddigi cikkeink a sorozatban:

Vb-visszatekintő: mindent a világbajnokságokról 1930-tól 2014-ig

Vb-visszatekintő: a legelső világbajnokság a futball történelmében – 1930