Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: kimaradt ziccerek után pontosztozkodás Debrecenben

Közelebb lopózott a Loki a dobogóhoz, míg a Puskás Akadémia csak magát okolhatja az elmaradt győzelemért.

dvsc_puskas2_720

Egyórás késéssel kezdődött Debrecenben a PAFC elleni bajnoki, miután nem sokkal a találkozó előtt leszakadt az ég, aminek következtében a stadion környékén volt, hogy bokáig állt a víz, sőt, a létesítmény egyes földszinti helyiségeket is elöntötte az eső, valamint a pályán is állt a víz.

A mérkőzés előtt köszöntötték Nagy Sándort, akit a legjobb debreceni játékosnak választottak meg, így a kapusé a Zilahi-díj.

Jól indított a Loki, merthogy az elején kis híján összehozott egy gólt a látogató, Bódi adott középre, Heris előbb Tabakovic-ba fejelt, majd tisztázott a gólvonal elől. Ami ekkor nem sikerült, a másik kapu előtt összejött. Gól született. Tabakovictól pattant Radó elé a játékszer, a támadó két védőt lefutva tekert Nagy mellett a jobb sarokba lőtte. A gól nem fogta meg a Lokit, merthogy végig próbálkozott a hajdúsági alakulat, a nagyobb ziccerek mégis a vendégek előtt adódtak. Henty és Radó is többször növelhette volna az előnyt, ám nem éltek ezekkel, például Henty három méterről is fölé tudta lőni a labdát, hogy aztán Tőzsér szabadrúgását fogja Hegedüs. A szünet előtt ismét a PAFC-támadó villant, Henty jobb külsővel tekert kapura, Nagy kikapta a sarok elől.

dvsc2

dvsc3

dvsc4_1

A második félidő viszonylag gyors debreceni egyenlítéssel indult: Kusnyír ugratta ki Bényeit, aki középre passzolt, a berobbanó Tabakovic pedig egyenlíteni tudott. Ezt követően megfogyatkozott a PAFC, miután Bacelic-Grgic előbb felrúgta Kusnyírt, hogy aztán megfejelje a fiatal debrecenit. Bognár nem habozott, azonnal kiállította a magáról megfeledkező felcsútit. S hogy ne legyen egyszerű dolga a sárga-kékek védelmének, Takács fejese alig kerülte el a kaput, pedig ziccer volt. Az emberelőny kétségtelenül jót tett a mérkőzésnek, amely parázs jeleneteket hozott a hajrában, a PAFC támadását háromszor is Ferenczi akasztotta meg, míg a másik oldalon Takács fejelt nagy helyzetben – Hegedüs kezébe. Ezzel tulajdonképpen el is lőtték a puskaporukat a csapatok, merthogy Perosevic emelését az egyenlítő gólt szerző Tabakovic mentett saját kapuja előtt. Ezzel a pontszerzéssel a PAFC megerősítette hetedik helyét, míg a Loki két pontra megközelítette az Újpestet.

Debrecen – Puskás AFC 1-1 (0-1)
Nagyerdei stadion, vezette: Bognár Tamás
Gólszerzők: Tabakovic (56.) ill. Radó (10.)
Sárga lapok: Varga K. (76.), Bódi (90+3.) ill. Márkvárt (35.), Klinar (38.), Hegedüs L. (83.)
Kiállítva: Bacelic-Grgic (62.)

Debrecen: Nagy S. – Bényei, Szatmári Cs., Mészáros N., Ferenczi J. – Bódi, Tőzsér – Varga K., Kusnyir E. (Takács T., 75.), Sós B. (Bereczki, a szünetben) – Tabakovic. Vezetőedző: Herczeg András

Puskás AFC: Hegedüs L. – Trajkovski, Heris, Spandler, Klinar – Balogh B., Bacelic-Grgic, Molnár G. (Madarász, 65.), Márkvárt – Radó (Perosevic, 75.), Henty (Latifi, 80.). Vezetőedző: Pintér Attila

~GS~