Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

GYANÚS: Neymar nem válaszol a Reallal kapcsolatos kérdésekre!

Bár legutóbb már arról elmélkedett, hogy egy napon örömmel venné, ha Pep Guardiola lenne az edzője, mégis a legvalószínűbb, hogy hamarosan(?) a Real Madriban köt ki a brazil Neymar. A dél-amerikai támadó azonban egyelőre inkább a Világbajnoksággal kíván foglalkozni, mint a pletykaáradattal.

neymarreal001

Nem egyszerű év van Neymar háta mögött. Előbb rekordot jelentő összegért fogadta el a Paris Saint-Germain invitálását, majd folyamatos háborúban állt a sajtón keresztül az FC Barcelonával. Aztán az idei év elején súlyos sérülést szenvedett, amely miatt veszélybe került a világbajnoki szereplése is. Eközben pedig még most is tartó hisztériát okoz a futballvilágban, hogy végül beadja-e majd a derekát az egykori fő rivális Real Madridnak, vagy sem?

Már korábban is hírt adtunk arról, hogy Neymar szívesen hozza zavarba a közvéleményt és az újságírókat, ám most a korábbinál is szigorúbban hárította el a Real Madriddal kapcsolatos kérdéseket:

„A Real Madrid?! A hagsúly most a brazil válogatottan van. Hiába kérdeznek bármit is, én nem fogok válaszolni.”

Ez a válasz pedig azt is jelentheti, hogy egyelőre (tehát idén nyáron) nem lesz semmi a nagy transzferből, vagy éppen azt is, hogy fű alatt komoly pénzeket megmozgató tárgyalások zajlanak.

Balogh József