Vb-visszatekintő: 12 év után ismét Dél-Amerikába ment a világbajnokság – 1950

Sz. Andrea
Sz. Andrea
újságíró, 2018 május 28. 18:00

Cikksorozatunkban a futballtörténelem eddig megrendezett világbajnokságait vesszük sorra. A világháború nem tett jót a tornának, hiszen 12 évet kellett várni a következő vb-re.

tddhbgmopjgdgnfjv1kb

Az uruguayi Alcides Ghiggia győztes gólja Brazília ellen a híres Maracana stadionban (Forrás: fifa.com)

A negyedik világbajnoki kiírásra 12 évet kellett várni, mivel a második világháború közbe szólt. A rendezés jogát Brazília kapta meg 1950-ben, így a torna ismét visszakerült a dél-amerikai kontinensre, ami annak is volt köszönhető, hogy a háború során Európa nagy részét lerombolták. Az elnyerhető trófeát ekkor nevezték el Rimet-kupának, a vb alapítójának, Jules Rimet-nek a tiszteletére. Ez egy vándorkupa volt, ami négy évenként az új győzteshez került egészen 1970-ig, amikor a brazilok elhódították a negyedik címüket is, és megtartották a trófeát.

A FIFA-nak ezután össze kellett szednie a résztvevőket. Olaszország, címvédőként először nem akart elutazni, egyrészt a háború utáni újjáépítés miatt, másrészt a válogatott kezdőjének a fele meghalt egy évvel a torna előtt egy repülőgép-szerencsétlenségben. Végül úgy döntöttek, részt vesznek a vb-n, úgy, hogy a FIFA fizette az utazási költségeiket. Németország a háború után kettészakadt, Ausztria és Japán nemzetközi szankcióknak volt kitéve, így nem kvalifikálhatták magukat a vb-re. A brit szigetek azonban elérkezettnek látták az időt, hogy végre képviseltessék magukat a világbajnokságon, miután az első hármat saját döntésükből bojkottálták. Az 1949–1950-es brit nemzeti bajnokság volt a selejtező, ahol az első két helyezett jutott be a tornára. Anglia végzett az első, Skócia pedig a második helyen, de a skótok a visszalépés mellett döntöttek. Végül 16 csapat kvalifikálta magát, de csak 13 indultak el a tornán, mert a skótok után India és Törökország is visszalépett. A helyükre Franciaországot és Portugáliát hívták meg, de ők elutasították a szereplést. Magyarország, ahogy a többi Oroszország által megszállt ország, szintén nem fogadta el a meghívást.

A kevés csapatnak köszönhetően megváltozott a torna lebonyolítása is. Sorsolás útján kialakítottak két négycsapatos, egy háromcsapatos és végül egy kétcsapatos csoportot. Az első helyezettek bekerültek a csoportgyőztesek csoportjába, ahol szintén mindenki játszott mindenkivel, és az első helyen végzett válogatott nyerte meg a világbajnokságot.

tM8PzMpA torna első mérkőzését 1950. június 24-én rendezték Brazília és Mexikó között, ahol a házigazda nyert nagy fölénnyel. A csoportkörök egyik legnagyobb meglepetése az volt, hogy az angolok először az Egyesült Államoktól kaptak ki 1-0-ra, majd a spanyoloktól, ezzel pedig ki is estek a világbajnokságról. A végső csoportba Uruguay, Brazília, Svédország és Spanyolország került. Már ekkor látszott, hogy a cím a brazilok és uruguayiak között fog eldőlni, és ők játszották az utolsó, mindent eldöntő mérkőzést is 1950. július 16-án a Rio de Janeiró-i Maracana stadionban. A házigazdának elég lett volna egy döntetlen is, hogy elnyerje a kupát, és az is nekik kedvezett, hogy Friaca megszerezte nekik a vezetést a második félidő elején. Uruguay azonban a 69. percben Schiaffino góljával kiegyenlített, majd 11 perccel a vége előtt Alcides Ghiggia megfordította az eredményt, ezzel pedig az uruguayi válogatott megnyerte a második vb-címét. A brazilok ezt a megrendítő és váratlan vereséget Maracanazónak (macaranai katasztrófának) hívják, amelyről maga a győztes gól szerzője, Ghiggia így nyilatkozott: „Mindössze három ember volt képes elhallgattatni a Maracanát: a Pápa, Frank Sinatra és én.” A döntő összefoglalója IDE KATTINTVA tekinthető meg! A torna gólkirálya a brazil Ademir lett 8 találattal.

Az 1950-es brazil világbajnokság adatai:

Dátum: 1950. június 24. – július 16.

Győztes: Uruguay Második: Brazília Harmadik: Svédország Negyedik: Spanyolország

Résztvevő csapatok száma: 13

Résztvevők: Brazília, Uruguay, Bolívia, Chile, Peru, Anglia, Olaszország, Mexikó, Paraguay, Spanyolország, Svédország, Svájc, USA, Jugoszlávia

Házigazda: Brazília

Helyszínek: 6 város: Rio de Janeiro, Sao Paolo, Belo Horizonte, Curitiba, Porto Alegre, Recife

Gólkirály: Ademir (Brazília): 8

Összes nézőszám: 1.045.246 fő

Lejátszott meccsek száma: 22

Összesen lőtt gólok száma: 88

Gólátlag: 4,0 gól/meccs

Eddigi cikkeink a sorozatban:

Vb-visszatekintő: mindent a világbajnokságokról 1930-tól 2014-ig

Vb-visszatekintő: a legelső világbajnokság a futball történelmében – 1930

Vb-visszatekintő: európai helyszínt kapott a második világbajnokság – 1934

Vb-visszatekintő: döntőben a magyarok, ám a címvédőt nem tudták legyőzni – 1938