Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

“Elsírtam magam, majd a jó Istenhez fohászkodtam…” – exkluzív interjú az Újpest kiválóságával

Tavasszal „ünnepelhette” 200. NB I-es mérkőzését a Kaposvári Rákóczi korábbi sajátnevelésű labdarúgója Balázs Benjámin, aki végigjátszotta a Puskás Akadémia ellen büntetőkkel megnyert kupadöntőt és csapata hétvégi bajnokiját, melyen csapatkapitányi karszalagot viselhetett. A lila-fehérek a Magyar Kupa elhódítása mellett a bajnoki bronzéremért is harcban vannak egy körrel az OTP Bank Liga zárása előtt. A középpályásból lett több poszton is bevethető védő a Somogy Sportjának mesélt legfrissebb élményeiről és terveiről.

ujpestmagyarkupa-1024x604

– Friss Magyar Kupa győztes vagy, a fináléban 2:2-es rendes játékidő, majd újabb gól nélküli hosszabbítás után büntetőkkel győztétek le a Puskás Akadémiát. A 20 bajnoki arany mellett ez volt az Újpest tízedik kupaelsőssége. Hol kap helyet ez a siker a Te pályafutásod képzeletbeli vitrinjében?
– Ez eddigi pályafutásom legnagyobb sikere. Most érzem azt, hogy érdemes volt ennyit edzeni, megérte elhivatottnak és kitartónak lenni. Sokszor korán kel az ember, lemond jónak ígérkező bulikat, de ez az érzés, amit most megtapasztalhattam, ez felülmúl mindent. Amit az a 11500 szurkoló a stadionban művelt, ahogyan szurkoltak nekünk, egyszerűen csodálatos volt, most is libabőrös leszek, ha beszélek róla.

Balázs Benjámin a Magyar Kupával– Végigjátszottad a mérkőzést, a büntetőpárbajban rontottál, szerencsére Henty is. Mi járt akkor a fejedben?
– Az edző jelölt ki, azt mondta, hogy én fogom rúgni a negyedik büntetőt. Előre eldöntöttem, hogy balra lövök erősen. Sajnos kicsit magasra sikeredett, így kapufa lett belőle. Megfordultam, az arcomat a kezembe temettem és elsírtam magam. Utána könyörögtem a jó Istenhez, hogy segítsen, és segített, ennek így kellett történnie. Azóta templomban is jártam, megköszöntem.

– A hatodik körben végül Bojovic belőtte, Hegedűs viszont kihagyta, így jött a hangrobbanás a lila tábortól. Milyen volt az ünneplés?
– Egyszerűen felejthetetlen. Ott volt az a több ezer szurkoló, elragadó volt, kitörtek belőlem az érzelmek. A szeretteim szemén láttam az örömkönnyeket, az arcukon ott volt a boldogság. Ez egy olyan dolog, amit nem lehet szavakkal elmondani, ezt át kell élni. Tényleg örök emlék lesz. Az öltözőben pezsgőztünk, készültek a videók és készültek a képek. Végezetül hajnalba nyúlóan ünnepeltünk közösen a szurkolókkal a Szusza Ferenc Stadionban. A klub, a közönség, a kitartó szurkolók, mindenki nagyon megérdemelte ezt a sikert.

– Az NB I utolsó előtti fordulójában 1:0-ra legyőztétek a Mezőkövesdet, így az utolsó körben a DVSC ellen a bronzéremért küzdhettek majd. Mit vársz attól a meccstől és mit jelentene egy bajnoki érem?
– Még barátkoznom kell a gondolattal. Az esélyünk megvan, hiszen az eredmények úgy alakultak, hogy a sorsunk a saját kezünkbe került. Egész héten erre a meccsre fogunk készülni. Az Újpest kilenc éve nem volt dobogós, nagyon nagy eredmény lenne ez a számunkra. A 2018-as egy kimagaslóan jó és eredményes év lehet, közel állunk hozzá.

– Jelenleg 89 tétmeccsed van lila-fehérben, idén 34 alkalommal léptél pályára (26 bajnoki és 8 kupameccs). A szerződésed viszont június 30-án lejár, eddig nem került sor a hosszabbításra. Ez a szám vajon a 2018/19-es szezonban eléri a százat, vagy mást hoz a jövő?
– Alapembere lettem a csapatnak, és kevesebb, mint három év alatt közel 90 tétmeccsen léphetem pályára. Ráadásul teljesen más poszton játszom, mint korábban. Amikor Újpestre szerződtem, nem gondoltam volna mindezt. Sokan nem hiszik el, de jelen pillanatban semmit nem tudok a jövőmmel kapcsolatban. Az Európa-liga szereplés roppant csalogató, hiszen mindig is szerettem volna megmutatni magamat a nemzetközi porondon. Szívesen maradnék, de a szerződéshosszabbításomról még nem esett szó.

– Hamarosan jöhet a megérdemelt pihenő, mik a tervek a nyárra?
– Az Európa-liga miatt mindössze 13 nap szabadságunk lesz, így minden napot ki kell használnunk a feleségemmel. Ellátogatunk Ausztriába és Horvátországba, a fennmaradó pár napot pedig Kaposváron töltjük majd. Ennyi idő alatt kell feltöltődnöm az új szezonra.

Balázs-BenjáminVilágbajnoki kérdéssor

– Kinek a sikeréért fogsz szorítani?
– Játszottam Portugáliában fél évet, és korábbi csapattársam André André (FC Porto) ott van a bő keretben. Nagyon szerettem a Luis Figo féle portugál válogatottat, nálam azóta is ők a favoritok.

– Mit gondolsz ki lesz a meglepetéscsapat?
– Szerbia és Izland. Utóbbi már az Eb-n is megmutatta, hogy mire képes, előbbi pedig a végsőkig harcolni fog, roppant összetartó csapat.

– Ki nyeri az oroszországi „seregszemlét”?
– Spanyolországra tippelek.

Karrierkép

Balázs Benjámin

Született: 1990.04.26.
Kor: 28 éves
Poszt: középpályás/védő

Klubcsapatai (meccs/gól)
2009-2014 Rákóczi FC (158/13)
2014-2015 Guimares B (3/0)
2015 FK Teplice (10/2)
2015- Újpest FC (89/4)

Válogatott
Magyarország U21 (13/2)

Szerző: Őszi Ádám