Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: nem bírt Szlovákiával Hollandia – videó

Barátságos válogatott-mérkőzés keretein belül ma este három találkozóra is sor került Európában, melyeken két afrikai világbajnoki részvevőt is láthattunk Marokkó és Szenegál személyében. Rajtuk kívül északi és észak-keleti szomszédunk, azaz Szlovákia és Ukrajna is pályára lépett, valamint a mostanság a nagy tornákról lemaradó hollandok is.

promes

Promes mentette meg a hollandok becsületét. (kép: nu.nl)

20:45-ös kezdéssel két a világbajnokságról lemaradó válogatott mérte össze tudását. Északi szomszédaink, a szlovákok Nagyszombaton fogadták a korábban szebb napokat is megélt Hollandia együttesét. Mindkét válogatott kezdőjében több nemzetközi szinten is komoly hírnévnek örvendő játékos kapott szerepet, de a jobban csengő nevek az Oranje oldalán voltak. Azonban tudjuk, hogy ez mit sem ér magában, hiszen a pályán mutatott teljesítmény a lényeg, s Szlovákia ebben jobb volt az első félidőben. Jan Kozak együttese ugyanis már a 8. percben megszerezte a vezetést Adam Nemec jóvoltából, aki Marek Hamsík kiváló beadását fejelte az ellenfél kapujába. A folytatásban a hazai csapat sokkal többet birtokolta a labdát, viszont a helyzetek száma kiegyenlített volt, melyekből újabb gól egyik oldalon sem esett.

A második játékrészre egy sokkal vérmesebb vendégcsapat jött, aminek korán meg is lett az eredménye. Az 59. percben Promes vágott egy nagy gólt jó 18 méterről Dúbrovka kapujába, amellyel kiegyenlítette a találkozót. Az egalizálás után legfőképp a cserekén volt a hangsúly, amely miatt nem nagyon alakult már ki folyamatos játék, így a két nemzeti együttesnek meg kellett elégednie az 1-1-es döntetlennel.

Szlovákia – Hollandia 1-0 (1-0)
Gólszerzők: A. Nemec (8.) ill. Promes (59.)

Szlovákia: Dúbravka – Pekarík, Škriniar, Hubočan (Satka 73.), Mazáň – Lobotka – Mak (Pacinda 63.), Kucka (Sabo 63.), Hamšík (Duda 72.), Rusnák (Mihalik 90.) – Nemec (Duris 63.); Szövetségi kapitány: J. Kozak

Hollandia: Zoet – Janmaat, De Ligt, De Vrij, Blind (Kongolo 66.) – Propper (Berghuis 75.) – Van De Beek (Vormer 46.), Strootman (De Roon 81.) – Depay, Promes (Weghorst 84.), Van Aanholt (Elia 75.); Szövetségi kapitány: R. Koeman

Este 20:00-s kezdéssel Luxemburg ellen lépett pályára az igencsak jó nevekből álló Szenegál együttese, amely a nyári világbajnokságon is érdekelt. Az afrikai válogatott kezdőjében több európai topbajnokságban futballozó játékos is lehetőséget kapott, azonban mégsem sikerült az első félidőben gólt szerezniük a nem túl acélos, bár az utóbbi időben egész sokat fejlődő, Luxemburg válogatottja ellen. A felek így 0:0-val fordultak a Josy Barthel stadionban. A szünetet követően Szenegál több cserét is végrehajtott, azonban ez sem segített a jóval nívósabb csapatnak, hogy legyőzze Luxemburgot, amely egy nagyon szép eredményt ért el ma este, hiszen 0-0-t játszott a világbajnokságra utazó afrikai ellenfele ellen.

Luxemburg – Szenegál 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –

marukr

Marokkó nem bírt Ukrajnával. (kép: twitter.com)

Szintén este nyolc órás kezdéssel, semleges helyszínen, egészen pontosan a svájci Genfben került megrendezésre Marokkó és Ukrajna barátságos találkozója. A világbajnokságra készülő észak-afrikai csapat az első játékrészben nem igazán tudta megmutatni Szenegálhoz hasonlóan, hogy miért is utazik majd Oroszországba, de mentségükre szolgáljon, hogy az ukrán válogatott személyében egy igen masszív ellenféllel kellett megküzdeniük. Az első 45 percben a két nemzeti csapat hasonló teljesítményt mutatott be, azonban gólt itt sem láthattunk. A második játékrész leginkább a cserekről szólt, amely kissé tördelte a játékot. Ettől függetlenül azért láthattunk volna gólt, gólokat, de a helyzetek mind kimaradtak, így 0-0-val végeztek a felek.

Marokkó – Ukrajna 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –