Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: búcsúzik a rutinos játékvezető – bíróküldés

Elkészült az utolsó forduló játékvezető küldése, melyben utoljára találkozhatunk Szabó Zsolt nevével.

M_jktkqTURBXy8wOWZiMGE3YjFhOGJjYTExMGM0YTgwMDU0ZjUzZTA4YS5qcGVnkpUDAMymzQ4TzQfqkwXNAxTNAbw

Elkészítette az MLSZ a hétvégi, 2017-2018-as szezon utolsó élvonalbeli fordulójának küldését. Ezúttal Kassai Viktor nem kapott mérkőzést, míg akad egy búcsúzó, méghozzá a 321. bajnokiján dirigáló Szabó Zsolt. A fővárosi játékvezető 1996-ban debütált az élvonalban, majd három évvel később már a FIFA-keret tagja volt. Első mérkőzése a Vác – PMFC bajnoki volt, az utolsó pedig az Újpest – Debrecen rangadó lesz. A nemzetközi keretben 2011-ig tevékenykedett, többek között a Bajnokok Ligájában, az UEFA-kupában, majd az Európa-ligában, valamint válogatott találkozókat is dirigált. A rutinos sípmester 2014-ben lett a legtöbb mérkőzést vezető honi spori, megelőzve Bede Ferencet, akit azóta Kassai Viktor is megelőzött, s alighanem a közeljövőben a tatabányai játékvezető lesz a rekorder, ehhez még harmincöt mérkőzésen kell kivezetnie a csapatokat.

A legtöbb NB I-es meccsel rendelkező játékvezetők (vastaggal a még aktív bírók):

Szabó Zsolt 320
Kassai Viktor 297
Bede Ferenc 270
Solymosi Péter 267
Gerő Ferenc 243
Vad II István 232
Puhl Sándor 226
Palotai Károly 215
Andó-Szabó Sándor 215
Győri László 213
Iványi Zoltán 210
Kamarás Árpád 202
Hartmann Lajos 197
Zsolt István 196
Nagy Béla 195
Müncz György 193
Arany Tamás 185
Iványi Mihály 183
Harangozó Sándor 178
Bognár Tamás 176

Az NB I 33. fordulójának küldése (valamennyi találkozót közvetít az M4 Sport körkapcsolásban):
június 2., szombat
19.00 Honvéd – Vasas
Bozsik stadion, vezeti: Solymosi Péter

19.00 Újpest – Debrecen
Szusza stadion, vezeti: Szabó Zsolt

19.00 Puskás AFC – Paksi FC
Pancho Aréna, vezeti: Erdős József

19.00 Balmazújváros – Ferencváros
Balmazújváros, vezeti: Szőts Gergely

19.00 Diósgyőr – Videoton
DVTK Stadion, vezeti: Iványi Zoltán

19.00 Haladás – Mezőkövesd
Haladás Sportkomplexum, vezeti: Farkas Ádám

~GS~