Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nagy Ádáméktól igazol a Napoli

A Napoli már a januári átigazolási időszakban is mindent megtett a Bologna csapatában remeklő támadó, Simone Verdi leigazolásáért. A szélső most maga jelentette be, igent mondott a nápolyiak hívására.

verdi

(Fotó: CalcioMercato)

A 25 éves játékos a tegnap esti olasz-holland felkészülési meccs után nyilatkozott a Rai-nak. “Nem bántam meg a januári döntésemet, nem Nápoly városára mondtam nemet, hiszen most igent mondtam” – jelentette ki Nagy Ádám csapattársa.

“Beszéltem Ancelottival, formálisan, ugyanúgy, ahogy Sarrival is. Nem az ő edzésmódszereire mondtam nemet. A Bolognánk mondtam igent akkor, amely bízott bennem akkor is, amikor kiestünk a Carpival” – dicsérte – hamarosan – korábbi munkaadóját a támadó.

A Sky néhány nappal ezelőtt szellőztette meg egyébként, hogy Verdi 25 millió euróért igazol a Serie A ezüstérmeséhez.

A négyszeres olasz válogatott szélső a nemrég véget ért szezonban tíz góllal és ugyanennyi assziszttal segítette a Bologna csapatát.