Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-visszatekintő: botrányok sorozata után első vb-címét nyerte Argentína – 1978

Cikksorozatunkban a futballtörténelem eddig megrendezett világbajnokságait vesszük sorra. Argentína mint rendező ország a döntőig menetelt, ahol legyőzték a zsinórban másodszor döntőző holland válogatottat. 

Screenshot_2

Mario Kempes gólöröme a hollandok elleni vb-döntőben (Forrás: fifa.com)

Argentínában folytatódott a sorozat 1978-ban, ám nem volt botrányoktól mentes a torna. Mindössze két évvel a világbajnokság előtt katonai puccs történt az országban, amely után több ezer ember meghalt és eltűnt, mivel a titkos rendőrség válogatás nélkül tüntette el a hatalomra veszélyesnek hitt személyeket. Emiatt Hollandia azt fontolgatta, hogy nem fog szerepelni a tornán, de végül velük együtt minden válogatott részt vett a vb-n. Az előző torna nagy sztárja, Johan Cruyff viszont visszautasította a válogatottságot, amiről sokáig azt hitték, hogy politikai okok miatt tette, ám ezt 30 évvel később cáfolta.

A selejtezőkben már több mint 100 ország válogatottja csapott össze a sorozatba jutásért. Először szerepelt a tornán Irán és Tunézia, de Magyarország, Franciaország és Spanyolország is először harcolta ki a kijutást 1966 óta. Anglia és Belgium zsinórban másodszor nem tudta kvalifikálni magát, valamint az Eb-címvédő Csehszlovákia, illetve a Szovjetunió, Jugoszlávia és Uruguay sem tudott kijutni.

Az argentin vb-nek is volt kabalája, Gauchito, aki egy argentin-mezbe és tipikus gaucho ruhába öltöztetett fiú volt.

A világbajnokság lebonyolítása nem változott a négy évvel ezelőttihez képest. A csapatokat négy külön csoportba osztották, ahol az első két helyezett jutott tovább. Ezt  egy középdöntőcsoport követte, ahol két négyes csoportba sorsolták a válogatottakat, ahonnan az első helyezettek kerültek a döntőbe, a második helyezettek pedig a harmadik helyért játszottak. Azonban ezen a tornán vezették be, hogy ha egy mérkőzés 120 perc után sem dől el, tizenegyespárbaj következik, ám ebben az évben még nem kellett alkalmazni ezt a szabályt.

Sokan panaszkodtak amiatt, hogy az argentinok csak este játszották a meccseiket, így mindig tudták a csoport többi mérkőzésének az eredményeit. Ez a probléma fennállt a következő, spanyolországi vb-n is, ezért a FIFA még arról rendelkezett, hogy az utolsó 2 csoportmérkőzést párhuzamosan kell megrendezni.

Magyarország az 1. csoportba került, ami egyben a legnehezebb is volt, mivel mellettük Olaszország, Franciaország és Argentína harcolt a továbbjutásért. A magyar válogatott a házigazda ellen kezdett, jól is játszottak, ám 1-1-es eredménynél a mérkőzés végén kiállították Törőcsiket és Nyilasit is, akik az egész meccses rugdosás miatt törlesztettek. A következő mérkőzésen így két kulcsjátékosuk nélkül kellett kiállniuk, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a második csoportmeccsükön is kikaptak. Franciaország sem tudta megnyerni az első két találkozóját, így elég hamar kiderült, kik fognak kiesni. Az argentinok az utolsó csoportmeccsükön kikaptak az olaszoktól, így csoport másodikként jutottak tovább a középdöntőcsoportba. A 2. csoportban Tunézia volt a meglepetés válogatott, hiszen 3-1-re legyőzték Mexikót, amivel az első afrikai csapat lett, amely mérkőzést nyert világbajnokságon. Végül ugyan csak a harmadikok lettek, míg Lengyelország és az NSZK jutott tovább. A 3. csoportban senki nem számított rá, hogy Ausztria Brazília előtt végez, míg a spanyolok a svédekkel együtt kiesnek. A 4. csoportban az előző döntős Hollandia is csak a második helyet tudta megszerezni a kiválóan futballozó Peru mögött. Ebben a csoportban, a Skócia – Hollandia mérkőzésen szerezte meg Rob Rensenbrink a világbajnokságok 1000. találatát.

A középdöntőcsoportban az egyik ágon csak európai csapatok szerepeltek. Az utolsó forduló döntött arról, hogy ki jut be a döntőbe, ahol az eddigi két mérkőzését megnyerő Olaszország és Hollandia találkozott. A meccs 2-1-re végződött, ahol csak a hollandok lőttek gólt, hiszen Ernie Brandst a saját és az ellenfél kapujába is betalált, ezzel Hollandia zsinórban másodszor is döntős lett. A másik csoport leginkább a brazilok és az argentinok harcáról szólt, akik mindketten 3 ponttal álltak az utolsó forduló előtt. Brazília 3-1-re győzte le Lengyelországot, így Argentína csak akkor juthatott be a döntőbe, ha minimum 4 gólos különbséggel győzi le a peruiakat. A mérkőzésről máig úgy gondolják, hogy csalás volt, mivel Peru az elejétől kezdve kedvetlenül játszott, és végül 6-0-ra kaptak ki. A brazilok érve az volt, hogy a perui kapus Argentínában született, ezért nem védett rendesen, és később több vád is felmerült, de egyiket sem tudták bizonyítani. A braziloknak bele kellett nyugodnia, hogy csak a bronzéremért mehetnek, amit végül meg is nyertek az olaszok ellen.

A finálét Buenos Airesben a River Plate otthonában, a Monumental stadionban játszották 1978. június 25-én több mint 701494665_c3995c2f275577bc720814bd6104d0b2_wm ezer néző előtt. Ez a meccs sem telt el botrányok nélkül, hiszen az argentin válogatott a hivatalos kezdés után 8 perccel jelent csak meg a pályán, a hollandok pedig a bemelegítést abbahagyva, sorban állva várták őket. Amikor megjelentek, azon kezdtek el vitatkozni, hogy René van de Kerkhoef pályán lehet-e begipszelt kézzel, pedig a játékos minden meccsen így lépett pályára a tornán. A bíró az argentinoknak akart igazat adni, ám ekkor a hollandok azzal fenyegetőztek, ha Kerkhoef nem játszhat, ők sem fognak. A játékvezető ezután már nem akarta tovább húzni a vitát, és 17 perccel a hivatalos kezdés után végre elkezdődhetett a döntő. Kempes szerzett vezetést a 38. percben, és már a markukban érezhették a trófeát, amikor a 82. percben egyenlítettek a hollandok Nanninga találatával. Hosszabbítás következett, ahol először Kempes szerezte meg második találatát a meccsen, majd a 116. percben Bertoni biztosította be a győzelmet. Ezzel Hollandia zsinórban a második döntőjét veszítette el, szintén a házigazda ország ellen. Argentína először emelhette magasba a trófeát, és ők lettek az ötödik ország, amely saját rendezésű világbajnokságon tudott győzni. A döntő összefoglalója IDE KATTINTVA tekinthető meg!

A torna gólkirálya a döntőben duplázó argentin Mario Kempes lett 6 találattal. Érdekesség, hogy az argentin válogatott szövetségi kapitánya nem hívta be az akkor még csak 17 éves Diego Maradonát, aki így kénytelen volt kihagyni a világbajnokságot. Maradona a selejtezőkön már pályára lépethetett az argentin nemzeti csapatban, és már akkor látták, hogy hatalmas tehetség. Menotti majd 40 évvel később beismerte, hogy megbánta már a döntését, de úgy fogalmazott, hogy “amikor Maradonára néztem egy fiút láttam, nekem pedig férfiakra volt szükségem.”

Az 1978-as argentin világbajnokság adatai:

Dátum: 1978. június 1-25.

Győztes: Argentína Második: Hollandia Harmadik: Brazília Negyedik: Olaszország

Résztvevő csapatok száma: 16

Résztvevők: Argentína, NSZK, Brazília, Olaszország, Hollandia, Svédország, Mexikó, Peru, Magyarország, Lengyelország, Skócia, Spanyolország, Ausztria, Franciaország, Irán, Tunézia

Házigazda: Argentína

Helyszínek: 5 város 6 stadion: Buenos Aires (Monumental stadion, Jose Amalfitani), Cordoba (Chateau Carreras stadion), Mar de Plata (Jose Maria Minella stadion), Rosario (Gigante de Arroyito stadion), Mendoza (Ciudad de Mendoza stadion)

Gólkirály: Mario Kempes (Argentína): 6

Legjobb fiatal játékos: Antonio Cabrini (Olaszország)

Összes nézőszám: 1.545.791 fő

Lejátszott meccsek száma: 38

Összesen lőtt gólok száma: 102

Gólátlag: 2,55 gól/meccs

Eddigi cikkjeink a sorozatban:

Vb-visszatekintő: mindent a világbajnokságokról 1930-tól 2014-ig

Vb-visszatekintő: a legelső világbajnokság a futball történelmében – 1930

Vb-visszatekintő: európai helyszínt kapott a második világbajnokság – 1934

Vb-visszatekintő: döntőben a magyarok, ám a címvédőt nem tudták legyőzni – 1938

Vb-visszatekintő: 12 év után ismét Dél-Amerikába ment a világbajnokság – 1950

Vb-visszatekintő: Magyarország a második döntőjét veszíti el – 1954

Vb-visszatekintő: elérkezett a brazilok ideje – 1958 

Vb-visszatekintő: elérkezett a brazilok ideje – 1958 

Vb-visszatekintő: a legagresszívabb torna a vb-k történetében – 1962

Vb-visszatekintő: a trófea visszatalált a futball hazájába – 1966

Vb-visszatekintő: háromszoros bajnok lett a brazil válogatott – 1970

Vb-visszatekintő: az NSZK állította meg a totális futballt a döntőben – 1974