Vb-visszatekintő: “Isten keze” segítette Argentínát második vb-címéhez – 1986

SzigetiAndrea
SzigetiAndrea
újságíró, 2018 június 7. 18:15

Cikksorozatunkban a futballtörténelem eddig megrendezett világbajnokságait vesszük sorra. Mexikó második vb-jét rendezhette, ám nyerni most sem tudtak. Argentína viszont ismét magasba emelhette a trófeát, melyben nagy szerepe volt egy bizonyos Diego Maradonának. 

1986-World-Cup

Diego Maradon emeli magasba a vb-trófeáját (Forrás: fifa.com)

1974-ben a FIFA úgy döntött, hogy Kolumbia kapja meg az 1984-es vb rendezési jogát. 1982-ben azonban bejelentették, hogy gazdasági okok miatt nem tudják megrendezni a tornát. A nemzetközi szövetségnek minél hamarabb el kellett döntenie, hogy hol rendezzék meg a sorozatot, és végül Mexikó kapta meg a lehetőséget az Egyesült Államok és Kanada előtt. A közép-amerikai ország így 1970 után ismét vb-t rendezhetett, ám az ő tornájuk veszélybe került, miután 1985 szeptemberében egy hatalmas földrengés rázta meg az országot, ám végül ez nem gátolta meg őket a sorozat lebonyolításában.

A selejtezőkből ismét 24 csapat jutott be a versenybe. Kanada, Dánia és Irak történetük során először szerepeltek világbajnokságon, de voltak nagy visszatérők is, mint Portugália, Paraguay vagy Dél-Korea. Ez volt az utolsó alkalom, hogy Irak, Kanada, Észak-Írország és Magyarország kvalifikálta magát a sorozatba. Végül 14 európai, 4 dél-amerikai, 2 közép-, és észak-amerikai, és 2-2 ázsiai és afrikai csapat képviseltette magát a tornán. Az óceániai térségből nem sikerült jutott ki senki a világbajnokságra.

Ez a vb sem maradhatott kabala nélkül. 1986-ban ezt a szerepet “Pique” kapta meg, akit a mexikói konyha egyik jellegzetes ételéről, a jalapeno paprikáról mintáztak, ami kapott egy bajuszt, egy sombrerót és egy mexikói mezt. A neve a spanyol “picante” szóból származik, ami magyarul annyit tesz, hogy “csípős”.

Ettől a tornától kezdve lett világhírű a “hullámzás”, amikor a stadionban a szurkolók magasba tartott karokkal felállnak vagy felugranak, majd visszaülnek, de eközben már a mellettük ülők kezdik csinálni ugyanezt. “Mexikói hullámként” is ismerik ezt a szurkolói jelenséget, amit azóta is előszeretettel csinálnak a mérkőzéseken.

A torna lebonyolítása jelentősen megváltozott az 1982-es vb-hez képest. A csapatokat most is hat külön csoportba osztották, ahol az első két helyezett jutott tovább, ám ezután már nem egy újabb csoportkörbe kerültek, hanem egyenes kiesés szakasz következett, ahová a csoportok első két helyezettjei, illetve a legjobb négy harmadik jutott be. Ezen a tornán vezették be azt a szabályt a híres Ausztria – NSZK mérkőzés hatására, hogy az utolsó két csoportmérkőzést egy időben játszották.

A világbajnokság 1986. május 31-én kezdődött Olaszország és Bulgária találkozójával, ahol a címvédő meglepetésre csak egy 1-1-es döntetlent ért el. Nem ez volt az olaszok legjobb kezdése, de így is továbbjutottak a második helyen, Argentína mögött az A-csoportban. A B-csoportban a házigazda Mexikó jutott tovább az első helyen, mögöttük pedig Paraguay, miután mind a két csapat és Belgium is legyőzték Irakot. A C-csoportban kapott helyet Magyarország, akiknek ez volt az utolsó vb-szereplése, ami nem is sikerül túl jól. Az első meccsen 6-0-ra kaptak ki a Szovjetuniótól, akik végül első helyen jutottak a nyolcaddöntőbe. A második mérkőzésen ugyan legyőzték Kanadát 2-0-ra, de a franciákat már nem sikerült, így csak a harmadik helyet tudták megszerezni. A D-csoport Brazília és Spanyolország harcáról szólt, Észak-Írország és Algéria pedig nem tudott beleszólni ebbe. Mivel a brazilok az első csoportmeccsen legyőzték a spanyolokat 1-0-ra, ezért a dél-amerikaik szerezték meg az első helyet. Az E-csoport, és talán a torna meglepetéscsapata volt Dánia, akik mindhárom mérkőzésüket megnyerték, legyőzve a legutóbbi döntős és kétszeres világbajnok NSZK-t 2-0-ra, Uruguayt hatalmas fölénnyel 6-1-re, és Skóciát is 1-0-ra. Az első hely így nem volt kérdéses, míg a második helyen a nyugat-németek jutottak a nyolcaddöntőbe. Az F-csoportban szintén nagy meglepetés született, hiszen Marokkó maga mögé utasította Angliát, Lengyelországot és Portugáliát is, akik végül csoportutolsóként búcsúztak a sorozattól.

Ahogy már említettük, ezen a tornán vezették be, hogy a négy legjobb harmadik helyezett is továbbjut a nyolcaddöntőbe. Először a csoportmérkőzéseken szerzett pont, majd a gólkülönbség döntött a csapatok között, majd ha ez sem, akkor az összes mérkőzésen szerzett több gól volt mérvadó. A továbbjutó harmadikok listája így sorrendben Belgium, Lengyelország, Bulgária és Uruguay lett. Magyarország épphogy csak lecsúszott a továbbjutásról, így ők már nem folytathatták a játékot.

A nyolcaddöntőben a dánok már nem tudtak varázsolni, Spanyolország 5-1-re kiütötte őket, Belgium pedig csak a hosszabbításban tudta legyőzni a Szovjetuniót. Brazília nagyon könnyedén nyert Lengyelország ellen, ahogy Anglia Paraguay, és Mexikó pedig Bulgária ellen. Az NSZK csak egy gólt tudott szerezni a meglepetéscsapat Marokkó ellen, de ez is elég volt nekik a továbbjutáshoz, míg Franciaország nagyon könnyen győzte le 2-0-ra a címvédő olaszokat, akiknek itt fejeződött be a torna. Argentína egy szoros 1-0-ás mérkőzésen búcsúztatta Uruguayt. Ezen a meccsen nem talált be Diego Maradona, aki már a csoportkörben is kiválóan futballozott, ráadásul még csak 25 éves volt, de ő viselhette a kapitányi karszalagot.

isten-keze_maradona

Maradona és “Isten keze”

A negyeddöntőben egy igen érdekes helyzet alakult ki, mivel a négy mérkőzésből hármat tizenegyespárbaj döntött el. Az NSZK – Mexikó mérkőzésen 120 percig sem tudtak gólt szerezni a csapatok, a tizenegyest párbajt viszont nagyon simán a nyugat-németek nyerték 4-1-re. A belgák egészen a 85. percig azt hitték, továbbjuthatnak az elődöntőbe, ám ekkor a spanyolok egyenlítettek, de a hosszabbításban nem tudták eldönteni a mérkőzést. A tizenegyespárbajban viszont a belgák kerekedtek felül 5-4-re, miután Eloy kihagyta a büntetőjét. A Brazília – Franciaország találkozón mindkét csapat 1-1 gólt lőtt az első félidőben, és ez nem változott a hosszabbítás lefújásáig sem. Végül a brazilok hibáztak többet, így a franciak mehettek tovább a legjobb négy közé. Egyedül Argentínának nem volt szüksége hosszabbításra, mivel Maradona duplájával kiütötték Angliát a sorozatból, ám ennek a találkozónak külön története van. A találkozó tétje nem csak az elődöntőbe jutás volt, hanem a morális fölény is, hisz csak négy év telt el a Falkland-szigeteki háború óta, ahol e két ország állt szemben egymással. Az argentinok akkor úgy fogalmaztak, hogy ez a győzelem fontosabb, minthogy megnyerjék az egész tornát. Ez végül összejött nekik, hiszen 2-1-re győztek, ám mindkét gól igen érdekesre sikeredett. Az 55. percben Maradona a saját térfeléről megindulva az egész angol védelmet kicselezve lőtt fantasztikus gólt, amit az évszázad találatának is tartanak, ám még ezelőtt, az 51. percben azonban kézzel ütötte be a labdát a hálóba, amit a tunéziai játékvezető nem látott, így megadta a találatot. Maradona arra is figyelt, hogy azonnal odahívja ünnepelni a csapattársakat, és a bírónak az alapvonali játékvezetők sem segíthettek, lévén még nem voltak akkoriban. A meccs után Maradonát istenként tisztelték hazájában, és a gólját azóta is “Isten kezeként” emlegetik.

Az elődöntőben mindkét találkozó nagyon simán lezajlott. Az NSZK két góllal győzte le Franciaországot, ahogy Argentína is Belgiumot, amely mérkőzésen Diego Maradona ismét duplázni tudott.

A bronzmérkőzés így Franciaország és Belgium között zajlott le, amit a hosszabbítás után tudtak csak megnyerni a franciák 4-2-re.

A finálét az 1978-as győztes Argentína, és a kétszeres világbajnok NSZK játszotta 1986 június 29-én a mexikóvárosi Azteca stadionban mintegy 115 ezer néző előtt. Az argentinok szerezték meg a vezetést Jose Brown góljával a 23. percben, majd az 53. percben már két találattal vezettek, miután Jorge Valdano is bevette a kaput. A nyugat-németek a 74. percben Karl-Heinz Rummenigge góljával szépítettek, majd a 81. percben Rudi Völler is betalált, amivel1200px-1986_FIFA_World_Cup.svg egyenlíteni tudtak. Ezzel az eredménnyel hosszabbítás következhetett volna, de a 84. percben Jorge Burruchaga megszerezte a vezetést az argentinoknak, amit a lefújásig már nem is engedtek ki a kezükből. Argentína így 1978 után másodszor emelhette a magasba a vb-trófeát, az NSZK pedig zsinórban a második döntőjét veszítette el. A döntő videóösszefoglalója IDE KATTINTVA tekinthető meg!

A világbajnokság gólkirálya az angol Gary Lineker lett 6 találattal. Maradona “csak” 5 gólt szerzett, ám az argentin zseni kapta meg a torna legjobbjának járó Aranylabdát. A világbajnokság legjobb fiatal játékosának a belga Enzo Scifót választották.

Az 1986-es mexikói világbajnokság adatai:

Dátum: 1986. május 31. – június 29.

Győztes: Argentína Második: NSZK Harmadik: Franciaország Negyedik: Belgium

Résztvevő csapatok száma: 24

Résztvevők: Olaszország, Mexikó, Brazília, Argentína, Paraguay, Uruguay, Franciaország, Magyarország, Lengyelország, Skócia, Spanyolország, Anglia, Belgium, Észak-Írország, NSZK, Szovjetunió, Bulgária, Dánia, Portugália, Algéria, Marokkó, Dél-Korea, Irak, Kanada

Házigazda: Mexikó

Helyszínek: 11 város 12 stadion: Mexikóváros (Azteca stadion, Olímpico Universitario stadion), Guadalajara (Jalisco stadion), Puebla (Cuauhtémoc stadion), San Nicolás de los Garza (Universitario stadion), Santiago de Querétaro (La Corregidora stadion), Monterrey (Technologico stadion), Leon (Nou Camp stadion), Ciudad Nezahualcóyotl (Neza 86 stadion), Irapuato (Irapuato stadion), Zapopan (Tres de Marzo stadion), Toluca de Lerdo (Nemesio Díez stadion)

A torna legjobb játékosa (Aranylabda): Diego Maradona (Argentína)

Gólkirály: Gary Lineker (Anglia): 6

Legjobb fiatal játékos: Enzo Scifo (Belgium)

Összes nézőszám: 2.394.031 fő

Lejátszott meccsek száma: 52

Összesen lőtt gólok száma: 132

Gólátlag: 2,54 gól/meccs

Eddigi cikkjeink a sorozatban:

Vb-visszatekintő: mindent a világbajnokságokról 1930-tól 2014-ig

Vb-visszatekintő: a legelső világbajnokság a futball történelmében – 1930

Vb-visszatekintő: európai helyszínt kapott a második világbajnokság – 1934

Vb-visszatekintő: döntőben a magyarok, ám a címvédőt nem tudták legyőzni – 1938

Vb-visszatekintő: 12 év után ismét Dél-Amerikába ment a világbajnokság – 1950

Vb-visszatekintő: Magyarország a második döntőjét veszíti el – 1954

Vb-visszatekintő: elérkezett a brazilok ideje – 1958 

Vb-visszatekintő: elérkezett a brazilok ideje – 1958 

Vb-visszatekintő: a legagresszívabb torna a vb-k történetében – 1962

Vb-visszatekintő: a trófea visszatalált a futball hazájába – 1966

Vb-visszatekintő: háromszoros bajnok lett a brazil válogatott – 1970

Vb-visszatekintő: az NSZK állította meg a totális futballt a döntőben – 1974

Vb-visszatekintő: botrányok sorozata után első vb-címét nyerte Argentína – 1978

Vb-visszatekintő: a brazilok után új háromszoros győztes ünnepelhetett – 1982

VBBBB

Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.

VB 2018: 32 VÁLOGATOTT, 736 JÁTÉKOS! – ÍME AZ ÖSSZES UTAZÓ KERET

TELJES MENETREND – INFOGRAFIKA

2

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT

3

URUGUAY
PORTUGÁLIA
SPANYOLORSZÁG
FRANCIAORSZÁG
ARGENTÍNA

HORVÁTORSZÁG
BRAZÍLIA
NÉMETORSZÁG
BELGIUM
ANGLIA

5

Helyszínek: Szamara, Rosztov és Volgograd – I. rész
Helyszínek: Szaranszk, Yekatyerinburg és Kalingrád – II. rész
Helyszínek:  Vikgográd, Karany és Szocsi – III. rész
Helyszínek: Moszkva és Szentpétervár – IV. rész

4

Rendező ország bemutatása
Lemaradó játékosok álomcsapata
Eddigi győztese, legek- és érdekességek
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – I. rész
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – II. rész
Első vb-s sztárfocisták
Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó
Ez történt Brazíliában 2014-ben
A világbajnokságok eddigi gólkirályai
Nemzetek, akiknek csak vesztes döntője van
Az eddigi tornák aranylabdásai
A vb-n jubilálhatnak a válogatottban

111

A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.

1930 | 1934 | 1938
1950 | 1954 | 
1958
1962 | 1966 | 1970
1974 | 
1978 | 1982
1986 | 1990 | 1994
1998 | 2002 | 2006
2010 | 2014