Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-visszatekintő: Zidane vezérletével értek a csúcsra a franciák – 1998

Cikksorozatunkban a futballtörténelem eddig megrendezett világbajnokságait vesszük sorra.  Franciország többször volt tűz közelben, Eb-t már nyertek is, de a világbajnoki trófeára 1998-ig kellett várniuk. 

2935442_xbig-lnd

Zinedine Zidane emeli magasba a vb-trófeát (Forrás: fifa.com)

Az 1998-as világbajnokság rendezési jogát Franciaország kapta meg, ezzel pedig ők lettek a harmadik olyan ország, ami két tornának is otthont adott Olaszország és Mexikó után.

A selejtezőkbe 176 ország válogatottja vehetett már részt, és ez volt az első alkalom a vb-k történetében, hogy 32 csapat szerepelhetett a végső tornán. A házigazda Franciaországon kívül 14 európai ország kvalifikálhatta magát a sorozatba, a címvédő Brazílián kívül négy dél-amerikai válogatott lehetett ott a tornán, míg Észak-, és Közép-Amerikát 3, Afrikát 5 és Ázsiát 4 csapat képviseltette. Négy ország, Horvátország, Jamaica, Japán és a Dél-afrikai Köztársaság először jutott ki a világbajnokságra. Chilének is sikerült kvalifikálnia magát, miután letöltötte két selejtezős büntetését, de visszatért Paraguay, Dánia, Anglia, Skócia, Ausztria és Jugoszlávia is. Uruguaynak zsinórban másodjára nem sikerült a kijutás, míg az 1994-es bronzérmes Svédország sem tudta kvalifikálni magát, ahogy Oroszország sem.

Az 1998-as vb kabalája “Footix” volt, aki egy kakas, a francia zászló színeibe öltöztetve egy “FRANCE 98” felirattal a mellkasán. A nevét a szurkolók választották ki, amit a “futball” szó első szótagjából, és az akkoriban nagyon népszerű Asterix képregények utolsó szótagjából rakták össze. A kakas Franciaország egyik jelképe.

A résztvevők számának növelésével megváltozott a világbajnokság lebonyolítási rendszere is: a 32 csapatot 6 négyfős csoportba osztották el, ahonnan az első és második helyezett jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba, a csoportok harmadik és negyedik helyezettjei pedig kiestek. Mivel az előző világbajnokságon több csapat is a tizenegyespárbajra játszott, ezért ettől a tornától vezették be az Aranygól-szabályt. Ez annyit jelent, hogy ha 90 percig nem dől el a továbbjutás kérdése, akkor az nyeri a mérkőzést, aki a hosszabbításban először betalál. Ha a hosszabbítás után is döntetlen maradt az állás, akkor következhetett a büntetőpárbaj. Az aranygólt egyébként az 1996-os Európa-bajnokságon vezették be először, ahol rögtön a fináléban eldöntötte a győztes kérdését. Egy másik változás is érvénybe lépett ezen a vb-n, mégpedig, hogy a negyedik játékvezető egy elektronikus táblán a magasba emeli, hogy hány perc hosszabbítás következik. Ez segített a játékosoknak, a nézőknek és a kommentátoroknak is, így ez a módszer meghonosult innentől kezdve a futballban. Emellett pedig már 2 helyett 3 cserét engedélyeztek a csapatoknak. 

Képtalálat a következőre: „croatia germany 1998”

A torna meglepetéscsapata, Horvátország a németeket is legyőzte 

 

A nyitómérkőzésre 1998. június 10-én került sor Brazília és Skócia között, ami a címvédő 1-0-ás győzelmével ért véget. Az A-csoportban Norvégia volt meglepetés, aki legyőzte Brazíliát is, ezzel pedig továbbjutott a következő fordulóba, míg Marokkó és Skócia kiesett. A B-csoportot nagyon könnyen nyerte meg Olaszország, majd Ausztria és Kamerun gyengébb szereplése miatt Chilének három döntetlen is elég volt a továbbjutáshoz. A C-csoportban Franciaország száz százalékos teljesítménnyel hengerelt, az egyetlen szépséghibája az volt a dolognak, hogy a franciák egyik nagy sztárját, Zinedine Zidanet a második csoportmeccsükön kiállították, amiért két mérkőzést kellett kihagynia. Dánia ment tovább a második helyen a csoportból, míg Szaúd-Arábia és Dél-Afrika kiesett. A D-csoportot “halálcsoportnak” is nevezték, végül a legesélytelenebbnek tartott Nigéria ment tovább az első helyen, akiket Paraguay követett. Az előző világbajnokság meglepetés csapata, Bulgária utolsó lett, illetve Spanyolország is egy újabb vb-től búcsúzott már a csoportkörben. Az E-csoportból egy győzelemmel és két döntetlennel jutott tovább Hollandia és Mexikó, míg Belgium és Dél-Korea kiszállt a versenyből. Az F-csoportban nem történt meglepetés, Németország és Jugoszlávia könnyedén győzte le Iránt és az Egyesült Államokat. A G-csoportban váratlanul Románia megelőzte Angliát, míg Kolumbia és Tunézia kiesett. A H-csoportban pedig Argentína és Horvátország söpört végig a csoportján, míg az első vb-s Japán és Jamaica búcsúzott a sorozattól.

nyolcaddöntőben 1-0-ra győzte le Olaszország Norvégiát, ahogy Horvátország is Romániát. Brazília egy könnyed 4-1-es győzelmet aratott Chile ellen, és Dánia is ugyanilyen eredménnyel nyert Nigéria ellen. Németország 2-1-re kerekedett felül Mexikón, ahogy Hollandia is Jugoszlávián. Az Argentína – Anglia meccs 120 perc után is 2-2-re állt, így a tizenegyesek döntöttek, ahol a dél-amerikaiak hibáztak kevesebbet. A mérkőzésen gólt lőtt az akkori csodagyereknek számító, 18 éves Micheal Owen is, de nagyban befolyásolta a meccs kimenetelét, hogy David Beckhamet kiállították Diego Simeone felrúgásáért. A vb első aranygólja a Franciaország – Paraguay találkozón esett meg. A 90. percben is 0-0-ra állt a mérkőzés, ám Laurent Blanc a 113. percben betalált, az új szabálynak pedig megfelelve a franciák győzelmével véget ért a mérkőzés.

negyeddöntőben Franciaország 120 perc 0-0-ás döntetlen után tizenegyespárbajban múlta felül Olaszországot. Brazília megszenvedett Norvégia ellen, majd 3-2-es eredménnyel jutottak végül tovább. Horvátország mindenki meglepetésére egy 3-0-ás mérkőzésen legyőzte Németországot, amellyel az egész világ tiszteletét kivívta. A Hollandia – Argentína negyeddöntő erőszakba fulladt. A második félidőben 1-1-es állásnál Arthur Numant kiállították Diego Simone felrúgásáért, majd a 87. percben az argentinok is tíz emberre fogyatkoztak, amikor Ariel Ortega lefejelte a hollandok kapusát, Edwin van der Sart, miután összeszólalkoztak egy tizenegyesgyanús esetnél. Nemsokkal a kiállítás után végül Dennis Bergkamp fantasztikus gólja döntötte el a továbbjutást Hollandia javára.

Az elődöntőben Brazília Hollandiával találkozott, és annak ellenére, hogy Patrick Kluviert kiegyenlített, a büntetőpárbajban alulmaradtak a brazilokkal szemben, akik így ismét a döntőben találták magukat. Franciaország Horvátországgal találkozott, és kiszenvedte a fináléba jutást a meglepetés csapat ellen. A horvátok Suker találatával megszerezték a vezetést, de egy perccel később Lilian Thuram egyenlíteni tudott, majd a védő a 69. percben is betalált, ezzel a döntőbe juttatva csapatát. Thuram egész karrierje alatt csak ezt a két gólt szerezte a válogatottban.

bronzmérkőzésen szintén nagyon jól játszott Horvátország, ahol ismét Suker találata kellett ahhoz, hogy megnyerjék a mérkőzést a Hollandok ellen. A horvátok első vb-jükön a harmadik helyig jutottak.

A döntőt 1998. július 12-én játszották a Saint-Denis-i Stade de France-ban 80 ezer néző előtt. Ez volt az első alkalom, hogy a 1200px-1998_FIFA_World_Cup.svgházigazda és a címvédő találkozott egymással a fináléban. A döntő előtt a brazilok legjobb játékosa Ronaldo máig tisztázatlan körülmények között rosszul lett, és nem is volt biztos, hogy képes lesz játszani. Ronaldo végül ott volt, de nem tudott sokat hozzátenni a meccshez. Zinedine Zidane az első félidőben két szöglet után két fejes gólt szerzett, és annak ellenére, hogy Marcel Desailly kiállításával tíz emberre fogyatkoztak a franciák, végül a Emmanuel Petit biztosította be a győzelmet, amivel Franciaország megszerezte első világbajnoki címét. A döntő videóösszefoglalója IDE KATTINTVA tekinthető meg!

A torna gólkirálya a horvát Davor Suker lett 6 találattal. A torna legjobbjának járó Aranylabdát azonban a brazil Ronaldo nyerte el, míg a világbajnokság legjobb fiatal játékosának az angol Michael Owent választották. Kiosztották a világbajnokság legjobb kapusának járó Aranykesztyűt is, amit a francia Fabien Barthez kapott meg.

Az 1998-es franciaországi világbajnokság adatai:

Dátum: 1998. június 10. – július 12.

Győztes: Franciaország Második: Brazília Harmadik: Horvátország Negyedik: Hollandia

Résztvevő csapatok száma: 32

Résztvevők: Franciaország, Brazília, Chile, Argentína, Kolumbia, Paraguay, Spanyolország, Belgium, Horvátország, Bulgária, Olaszország, Németország, Anglia, Skócia, Dánia, Jugoszlávia, Ausztria, Hollandia, Norvégia, Románia, Japán, Dél-Korea, Szaúd-Arábia, Irán, Marokkó, Kamerun, Nigéria, Dél-afrikai Köztársaság, Tunézia, Mexikó, Jamaica, USA.

Házigazda: Franciaország

Helyszínek: 10 város 10 stadion: Saint-Denis (Stade de France), Párizs (Parc de Princes stadion), Marseilles (Stade Velodrome), Lyon (Stade e Gerland), Lens (Stade Felix-Bollaert), Nantes (Stade de la Beaujoire), Toulouse (Toulouse stadion), Saint-Etienne (Stade Geoffroy-Guichard), Bordeaux (Parc Lescure stadion), Montpellier (Stade de la Mosson)

A torna legjobb játékosa (Aranylabda): Ronaldo (Brazília)

A torna legjobb kapusa (Aranykesztyű): Fabien Barthez (Franciaország)

Gólkirály: Davor Suker (Horvátország)

Legjobb fiatal játékos: Micheal Owen (Anglia)

Összes nézőszám: 2.785.100 

Lejátszott meccsek száma: 64

Összesen lőtt gólok száma: 141

Gólátlag: 2,67 gól/meccs

Eddigi cikkjeink a sorozatban:

Vb-visszatekintő: mindent a világbajnokságokról 1930-tól 2014-ig

Vb-visszatekintő: a legelső világbajnokság a futball történelmében – 1930

Vb-visszatekintő: európai helyszínt kapott a második világbajnokság – 1934

Vb-visszatekintő: döntőben a magyarok, ám a címvédőt nem tudták legyőzni – 1938

Vb-visszatekintő: 12 év után ismét Dél-Amerikába ment a világbajnokság – 1950

Vb-visszatekintő: Magyarország a második döntőjét veszíti el – 1954

Vb-visszatekintő: elérkezett a brazilok ideje – 1958 

Vb-visszatekintő: elérkezett a brazilok ideje – 1958 

Vb-visszatekintő: a legagresszívabb torna a vb-k történetében – 1962

Vb-visszatekintő: a trófea visszatalált a futball hazájába – 1966

Vb-visszatekintő: háromszoros bajnok lett a brazil válogatott – 1970

Vb-visszatekintő: az NSZK állította meg a totális futballt a döntőben – 1974

Vb-visszatekintő: botrányok sorozata után első vb-címét nyerte Argentína – 1978

Vb-visszatekintő: a brazilok után új háromszoros győztes ünnepelhetett – 1982

Vb-visszatekintő: “Isten keze” segítette Argentínát második vb-címéhez – 1986

Vb-visszatekintő: a nyugat-németek revansot vettek az argentinokon – 1990

Vb-visszatekintő: Brazília ismét a világ élén – 1994

 

VBBBB

Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.

VB 2018: 32 VÁLOGATOTT, 736 JÁTÉKOS! – ÍME AZ ÖSSZES UTAZÓ KERET

TELJES MENETREND – INFOGRAFIKA

2

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT

3

URUGUAY
PORTUGÁLIA
SPANYOLORSZÁG
FRANCIAORSZÁG
ARGENTÍNA

HORVÁTORSZÁG
BRAZÍLIA
NÉMETORSZÁG
BELGIUM
ANGLIA

5

Helyszínek: Szamara, Rosztov és Volgograd – I. rész
Helyszínek: Szaranszk, Yekatyerinburg és Kalingrád – II. rész
Helyszínek:  Vikgográd, Karany és Szocsi – III. rész
Helyszínek: Moszkva és Szentpétervár – IV. rész

4

Rendező ország bemutatása
Lemaradó játékosok álomcsapata
Eddigi győztese, legek- és érdekességek
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – I. rész
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – II. rész
Első vb-s sztárfocisták
Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó
Ez történt Brazíliában 2014-ben
A világbajnokságok eddigi gólkirályai
Nemzetek, akiknek csak vesztes döntője van
Az eddigi tornák aranylabdásai
A vb-n jubilálhatnak a válogatottban

111

A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.

1930 | 1934 | 1938
1950 | 1954 | 
1958
1962 | 1966 | 1970
1974 | 
1978 | 1982
1986 | 1990 | 1994
1998 | 2002 | 2006
2010 | 2014