Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: bemutatjuk Belgium válogatottját!

A közelgő világbajnokság egyik titkos esélyeseként érdemes megemlítettünk a belga válogatottat. A vörös ördögök már a 2016-os Európa-bajnokságon is megmutatták magukat, a keret összetétele pedig nem sokat változott. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a belga válogatottról. Íme:

csapatminta_belgium

Út Oroszországba

2016. augusztusában a nyári Európa-bajnokságot követően a belga válogatottat az Everton együttesétől elküldött spanyol Roberto Martínez vette át. A 44 esztendős spanyol szakember vezérletével a vörös ördögök a világbajnoki selejtezősorozatot a H jelű kvartettben kezdték meg, ahol többek között Görögország, Bosznia-Hercegovina, Észtország, Ciprus és Gibraltár szerepelt. A belga válogatott magabiztosan veretlenül 8 győzelemmel és két döntetlennel végzett csoportja élén. A világbajnoki selejtezősorozatban egyetlen egy gárda sem szerzett annyi gólt, mint a belgák szám szerint 43 alkalommal rezegtették meg a hálót Martínez tanítványai, még a braziloktól is több gólt szereztek, Neymarék 41 góllal kvalifikáltak a vb-re. A belgák legeredményesebb játékosa a Manchester United gólerős támadója Romelu Lukaku lett 11 találattal, őt követte a hatgólos Hazard, valamint az ötgólos Mertens és Meunier.

Tapasztalt védelem..

Roberto Martínez egy rendkívül erős kerettel vághatott neki az egész selejtezősorozatnak. Ami a védelmet illeti olyan játékosok alkotják a belga válogatott stabil védelmét, mint a  Tottenham két rutinos védője Toby Alderweireld és Jan Vertonghen. Továbbá a PSG jobbszélsője Thomas Meunier is okozhat kellemetlen perceket az ellenfélnek, gyors jobb oldali felfutásai révén. A belgák 44 esztendős szövetségi kapitánya továbbá a szezonban sokat sérüléssel bajlódó Vincent Kompany játékára is számít a kontinenstornán. A védelmet pedig a gólvonalról a tapasztalt Thibaut Courtois irányítja majd és ha kell remek védésekkel segíti ki védőtársait.

Kreatív középpálya…

Talán a világbajnokság egyik legjobb középpályájával rendelkeznek a belgák, elég ha rápillantunk a remek nevekből álló listára. A vilábajnokság hat legértékesebb játékosa között két belga játékost is megtalálunk. A kontinenstorna negyedik legértékesebb játékosa az a Kevin De Bruyne a maga 150 millió eurójával, aki az idén angol bajnoki címet és Ligakupát is nyert a Manchester City gárdájával, emelett a belgák tőle várják, hogy a tornán is hátára vegye a vörös ördögöket és remek labdáival szolgálja ki a társait. A belga középpályán továbbá olyan játékosok találhatóak meg, mint a két Kínába igazolt nagy munkabírású középpáláyosk Axel Witsel és Yannick Carrasco. Martínez kapitány bizalmat szavazott és az Oroszországba utazó keretbe nevezete a belga futball egyik legnagyobb ígéretének tarott a jelenleg az AS Monacóban futballozó Youri Tielmans-t. A belga keret összértéke eléri a 754 millió eurót, ami azt jelenti, hogy átlagban egy belga játékos közel 33 millió eurót kóstál.

Gólerős támadók…

A belga válogatott keretében rendkívül gólerős támadók találhatók, akik mérkőzéseket képesek eldönteni. A csapat elsőszámú gólfelelőse egyértelműen a Manchester United gólgyárósa Romelu Lukaku, aki a selejtezősorozatban 11 alkalommal rezegtette meg a hálót. Amennyiben a United támadója esetleg rossz napot fogna kit, Martínez kapitánynak van választási lehetősége bőven ugyanis a padon olyan támadók foglalnak majd helyet, mint Michy Batshuayi aki Dortmundban magára talált a tavasszal vagy a Napoli támadója Dries Mertens aki az elmúlt években remek szezonokat produkált a nápolyi együttessel. És aki remek labdával próbálja maj kihagyhatatlan helyzetbe hozni a társakat, vagy éppen váratlan húzásokkal meglepni az ellenfelek védőit az nem más, mint a Chelsea és belga válogatott csapatkapitánya Eden Hazard lesz.

És akik hiányozhatnak…

A belgák szakvezetője Roberto Martínez a keret véglegesítésénél is okozott némi meglepetést, mivel olyan játékosokat nem jelölt az Oroszországba utazó keretbe, mint az AS Roma kulcsfigurája Radja Nainggolan valamint az utóbbi években rendre a belga válogatott keretében helyet foglaló Christian Benteke akinek rossz szezonja rányomta a bélyegét, mivel ő sem utazhat Oroszországba. Továbbá kimaradt a belgák keretéből az évekkel ezelőtt a nagy tehetségnek kikiáltott Divock Origi. A negyedik nagy hiányzó a belgák keretében az a Dennis Praet aki a Sampdoria együttesében idén 35 mérkőzésen lépett pályára.

A hiányzók további listája: Hans Vanaken, Jordan Lukaku, Kevin Mirallas, Steven Defour, Christian Kabesele

Legek, statisztikák, érdekességek, eddigi szereplések..

A belga válogatott a hazai mérkőzéseit a brüsszeli Baldvin király Stadionban játssza. A jelenlegi szövetségi kapitány: Roberto Martínez. A válogatott beceneve: Rode Duivels azaz vörös ördögök.

Legjobb eredménye: egy olimpiai arany az 1920-as nyári olimpiai játékokról. Az 1972-es Európa-bajnokságon harmadik, míg az 1980-as Európa-bajnokságon a második helyen végzett. Világbajnokságokon egy negyedik hely a legjobb eredménye 1986-ból. A belga válogatott 2015. novemberében története során először vezette a FIFA-világranglistát, a vörös ördögök jelenleg a FIFA-világranglistán a 3. helyen állnak a németek és a brazilok mögött.

Belgium első válogatott mérkőzését 1904. május 1-jén játszotta Franciaország ellen, a végeredmény 3–3 lett. Az első hivatalos találkozó előtt, ugyan már játszottak meccseket, de ezeken rendre több angol játékos segítette a belgákat. Nagy-Britannia mellett a legrégebbi bajnoksággal rendelkező ország Belgium. Támogatta a FIFA létrehozását. A szigorúan amatőr szellem súlyosan gátolta a fejlődést. A csapat a becenevét (Vörös ördögök) 1906-ban kapta Pierre Walckiers belga újságírótól, amikor legyőzték Hollandiát 3–2-re.

Az 1940-s években a II. világháború miatt nem rendeztek egyetlen világbajnokságot sem, Belgium pedig megszállt ország lett. 1940 és 1945 között csak egyetlen hivatalos mérkőzést játszottak; 1944-ben Párizsban, Franciaország ellen.

Az 1950-es világbajnokság selejtezőitől visszaléptek. Az 1950-s és az 1960-s években megrendezett nyolc rangos nemzetközi torna (5 világbajnokság és 3 Európa-bajnokság) közül, csak egyetlen egyre, az 1954-es világbajnokságrajutottak ki. Nyilván ebben közrejátszott az amatőr szellemiség is. 1972-ben azonban bevezették a főállású labdarúgók intézményét, mire a nemzeti válogatott eredményei látványosan javulni kezdett Raymond Goethals irányítása alatt. Világbajnokságon legközelebb 1970-ben vettek részt Mexikóban. A csoportkörből nem jutottak tovább. El Salvadortlegyőzték 3–0-ra, de a Szovjetuniótól 4–1-s, Mexikó ellen pedig 1–0-s vereséget szenvedtek. Az 1972-es Európa-bajnokságnak Belgium adott otthont. A négycsapatos torna elődöntőjében az NSZK-val találkoztak. Gerd Müller góljaival a németek 2–0-s előnyre tettek szert, amire csak Odilon Polleunis tudott válaszolni. A bronzmérkőzésen 2–1-re legyőzték Magyarországot. A belgák góljait Raoul Lambert és Paul Van Himst szerezték. Az 1974-es és az 1978-as világbajnokságra, illetve az 1976-os Európa-bajnokságra nem jutottak ki.

A legsikeresebb időszak az 1980-as években vette kezdetét. Az 1980-as és 1990-es évek eleje Belgium számára a válogatott történetének eddigi legjobb időszaka. Jól szervezett, jó fizikális állapotban lévő játékosokból állt. A korszak nagy nevű belga labdarúgói: Jean-Marie Pfaff, Eric Gerets, Jan Ceulemans, Enzo Scifo, Luc Nilis, Marc Wilmots.

Az 1980-as Európa-bajnokságon a csoportjukban 1–1-es döntetlennel kezdtek Anglia ellen. Spanyolországot legyőzték 2–1-re, a házigazda olaszokkal pedig 0–0-s döntetlent játszottak. Csoportgyőztesként rögtön bejutottak a döntőbe, ahol az NSZK-t kapták ellenfélnek. Horst Hrubesch révén a németek szereztek vezetés, amit René Vandereycken büntetőből kiegyenlített. A mérkőzés 88. percében Hrubesch megszerezte saját és csapata második találatát, ami azt jelentette, hogy Belgium a második helyen végzett a tornán. Mindmáig ez a belga válogatott a kontinenstornákon elért legjobb helyezése.

Az 1982-es világbajnokságon két 1–0-s győzelemmel kezdtek Argentína és El Salvador ellen. A harmadik mérkőzésükön Magyarországgal játszottak 1–1-s döntetlent. Első helyen jutottak tovább a második csoportkörbe, ahol Lengyelországtól 3–0-ra, a Szovjetuniótól 1–0-ra kaptak ki. Az 1984-es Európa-bajnokságon nem jutottak tovább a csoportjukból. A tornát Jugoszlávia 2–0-s legyőzésével kezdték. A házigazda Franciaország ellen 5–0-s vereséget szenvedtek, Dániától szintén kikaptak 3–2-re.

A következő nagy sikerük az 1986-os világbajnokságon szerzett negyedik helyük. A vb-t nem kezdték jól, miután Mexikótól 2–1-s vereséget szenvedtek, de Irak 2–1-s legyőzése és a Paraguay ellen elért 2–2-s döntetlen elegendő volt a továbbjutáshoz. A nyolcaddöntőben a Szovjetunió győzték le 4–3-ra hosszabbítás után, a negyeddöntőben Spanyolországgal 1–1-re végeztek, de büntetőkkel 5–4-re győztek a belgák. Az elődöntőben a későbbi világbajnok Argentína ellen 2–0-s vereséget szenvedtek, a bronzmérkőzésen hosszabbításban kaptak ki 4–2-re a franciáktól. Az 1988-as és az 1992 Európa-bajnokságról lemaradtak.

Az 1990-es világbajnokságon két győzelemmel nyitottak, Dél-Koreát 2–0-ra, Uruguayt 3–1-re verték. Spanyolországtól az utolsó csoportmérkőzésen 2–1-re kikaptak. A nyolcaddöntőben hosszabbítás után 1–0-s eredménnyel Anglia búcsúztatta a belgákat. Az 1994-es világbajnokságon szinte lemásolták a négy évvel korábbi teljesítményüket. Ezúttal Marokkót és Hollandiát győzték le egyaránt 1–0-ra, Szaúd-Arábiától ugyanilyen arányban azonban kikaptak. A nyolcaddöntőben Németország ellen (2–3) estek ki. Az 1996-os Európa-bajnokságra nem jutottak ki, miután a selejtezőkben Spanyolország és Dánia mögött zártak.

Az 1998-as világbajnokságon 3 döntetlennel a csoportkör után búcsúzni kényszerültek. 2000-ben az Európa-bajnokságot Hollandiával közösen rendezték. A hazai pályán való bizonyítás benne volt a belgákban, de már a csoportból sem sikerült továbbjutniuk. A torna nyitómérkőzésén még ugyan nyertek Svédország ellen 2–1-re, de az olaszok és a törökök elleni párharcokat 2–0-ra elveszítették.

A 2002-es világbajnokságra pótselejtezőn jutottak ki. A tornán Japán, Oroszország és Tunézia társaságában a H csoportba kerültek. Első mérkőzésükön Japánnal 2–2-s döntetlent játszottak. Ezt követte a Tunézia elleni 1–1 és Oroszország 3–2-s legyőzése. A nyolcaddöntőben Brazília ellen szenvedtek 2–0-s vereséget és kiestek.

A világbajnokságot követően komoly visszaesés következett a belga válogatottnál. A sikertelen selejtezősorozatok azt eredményezték, hogy 2002 és 2014 között egyetlen rangos nemzetközi tornára sem sikerült kijutniuk. Ezalatt számos szövetségi kapitány váltotta egymást a kispadon. Utánpótlásvonalon azonban egy újabb nagy generáció volt kibontakozóban, melynek jelei már látszottak a 2007-es U21-es Európa-bajnokságon és a 2008. évi pekingi olimpián. Az aranygenerációnak elkeresztelt válogatott első komoly eredménye volt, hogy veretlenül megnyerte a 2014-es világbajnokság selejtezőinek A csoportját és simán kijutott a világbajnokságra.

A 2014-es vb-n a H csoportba kerültek a sorsolást követően, ahol mindhárom mérkőzésüket megnyerték. Algériát 2–1-re, Oroszországot és Dél-Koreát pedig 1–0-ra győzték le. A legjobb tizenhat között az Egyesült Államokat hosszabbításban verték 2–1-re a negyeddöntőben Argentína ellen szenvedtek 1–0-s vereséget. Fennállásuk óta először 2015 novemberében vezették a FIFA-világranglistát. A 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságra ismét kijutott Belgium, amely Európa-bajnokságon legutóbb 2000-ben szerepelt. A december 12-i sorsoláson az E-csoportba sorsolták a belgákat Olaszország, Svédország és Írország válogatottja mellé. Első mérkőzésükön Olaszországtól 2–0-s vereséget szenvedtek. Írországot Romelu Lukaku két és Axel Witsel góljaival 3–0-ra verték. A Svédország elleni 1–0-s győzelem alkalmával pedig Radja Nainggolan volt eredményes. A nyolcaddöntőben Magyarországot verték 4–0 arányban. A negyeddöntőben Wales ellen 3–1-s vereséget szenvedtek és kiestek.

Játékoskeret

 BELGIUM (23)

Kapusok: Koen Casteels (Wolfsburg), Thibaut Courtois (Chelsea), Simon Mignolet (Liverpool)
Védők: Toby Alderweireld (Tottenham), Dedryck Boyata (Celtic), Vincent Kompany (Manchester City), Thomas Meunier (PSG), Thomas Vermaelen (Barcelona), Jan Vertonghen (Tottenham)
Középpályások: Yannick Carrasco (Talien Jifang), Kevin De Bruyne (Manchester City), Mousa Dembélé (Tottenham), Leander Dendoncker (Anderlecht), Marouane Fellaini (Manchester United), Youri Tielemans (Monaco), Axel Witsel (Tiencsin Csüancsien)
Támadók: Michy Batshuayi (Chelsea), Nacer Chadli (West Bromwich Albion), Eden Hazard (Chelsea), Thorgan Hazard (Borussia Mönchengladbach), Adnan Januzaj (Real Sociedad), Romelu Lukaku (Manchester United), Dries Mertens (Napoli)
Szövetségi kapitány: Roberto Martínez

MENETREND

jún. 18. 17:00 Belgium – Panama
jún. 23. 14:00 Belgium – Tunézia
jún. 28. 20:00 Anglia – Belgium

VBBBB

Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.

VB 2018: 32 VÁLOGATOTT, 736 JÁTÉKOS! – ÍME AZ ÖSSZES UTAZÓ KERET

TELJES MENETREND – INFOGRAFIKA

2

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT

3

URUGUAY
PORTUGÁLIA
SPANYOLORSZÁG
FRANCIAORSZÁG
ARGENTÍNA

HORVÁTORSZÁG
BRAZÍLIA
NÉMETORSZÁG
BELGIUM
ANGLIA

5

Helyszínek: Szamara, Rosztov és Novgorod – I. rész
Helyszínek: Szaranszk, Yekatyerinburg és Kalingrád – II. rész
Helyszínek: Volgograd, Karany és Szocsi – III. rész
Helyszínek: Moszkva és Szentpétervár – IV. rész

4

Rendező ország bemutatása
Lemaradó játékosok álomcsapata
Eddigi győztese, legek- és érdekességek
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – I. rész
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – II. rész
Első vb-s sztárfocisták
Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó
Ez történt Brazíliában 2014-ben
A világbajnokságok eddigi gólkirályai
Nemzetek, akiknek csak vesztes döntője van
Az eddigi tornák aranylabdásai
A vb-n jubilálhatnak a válogatottban

111

A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.

1930 | 1934 | 1938
1950 | 1954 | 
1958
1962 | 1966 | 1970
1974 | 
1978 | 1982
1986 1990 | 1994
1998 2002 | 2006
2010 | 2014

Grafikai munka: Bács András és Őszi Ádám

Források: fifa.com, wikipedia.org