Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: ez történt négy éve – videókkal

Egyre közelebb az oroszországi világbajnokság, hiszen már csak három nap, és felharsan a kezdő sípszó. De mi is történt négy éve?

germany-argentina-world-cup-final-2014

Miután a napokban következik visszatekintő cikksorozatunk brazíliai epizódja, a bő értékeléstől eltekintenénk, de így is akadt érdekesség 2014-ben. Rögtön elsőként a spanyolok kiesése a csoportkörben – címvédőként(!) – de láttunk már ilyet, például 2002-ben a franciák mutatták be ezt a lejmenetet. De vissza 2014-be. Sokan azt várták, a hispánok – akik 2010 előtt és után is Európa-bajnokok lettek – címvédőként legalább a négy közé masíroznak, ehhez képest Vicente Del Bosque együttese már a csoportkört sem élte túl.

van_Persie_2014_against_Spain_edit

A legemlékezetesebb összecsapást alighanem a hollandokkal vívták, akik talán nem túlzás kijelenteni, életük meccsét játszották a „Vörös fúria” ellen, s többek között van Persie felhőfejesének is köszönhetően elgázolták a címvédőt. Ki kell emelni, hogy az akkoriban pályafutásában kisebb hullámvölgybe kerülő Iker Casillas sem sokat tudott segíteni együttesén, s ezzel a megelőző három világverseny egyik hőse dícstelenül búcsúzott a válogatottól, mert azóta nem kapott lehetőséget a feltörekvő fiatalok, és a kortárs Reina mellett. Az a találkozó pedig úgy indult, ahogyan a címvédő tervezte, Alonso tizenegyesével megszerezte a vezetést a spanyol csapat, de aztán jöttek az ellenállhatatlan holland rohamok, és a végén ötnél álltak meg a narancsmezesek, alaposan visszavágva a négy évvel korábbi döntős vereségért.

worldcup2014_brazil_germany_semi_final_006__tcp_gallery_image

Ugyan a világbajnokság nem feltétlenül vonul be a legnagyszerűbb vb-k történelmébe, viszont nemcsak a spanyolok, hanem a házigazda brazilok is keserű szájízzel gondolhatnak vissza a tornára. Egészen az elődöntőig szinte hiba nélkül masíroztak el, ahol azonban a németek vártak rájuk. Senki sem gondolta volna, hogy a Nationalelf tükörsimán legyőzi Neymarékat (1-7). A másik ágon Argentína hosszú idő után jutott el ismét a végjátékba, és még tovább is, hiszen Lionel Messi vezérletével egészen a fináléig meneteltek a világoskék-fehérek, ahol a Selecao ellen gálázó germánok vártak rájuk.

S eljött a finálé a legendás Maracanában

https://www.youtube.com/watch?v=NYNZwjI1zdA

Ha viszont a torna egyéniségeit kellene megneveznünk, akkor elsőként Miroslav Klosét emelnénk ki. A németek táamdója sorozatban negyedik világbajnokságán is gólt szerzett, míg éremgyűjteményét is kiegészítette egy arannyal. 2002-ben ezüst, 2006-ban és 2010-ben bronz jutott a németeknek. Ráadásul Klose ezen a tornán elérte a vb-k legeredményesebb játékosa címet, hiszen tizenhat góljánál senki sem szerzett többet világbajnokságon. A lengyel származású támadó négy tornán hozta össze ezt a számot. Másodszor a kolumbiai James Rodriguezt neveznénk meg, aki ezen a tornán robbant be a köztudatba, hogy aztán előbb a Real Madrid, majd a Bayern igazolja le az irányítót, aki ugyan a spanyol fővárosban nem váltotta meg a világot, ellenben a bajoroknál húzóemberré vált. Mi több, a délamerikaiak labdarúgója vihette haza a gólkirályi címért járó trófeát. Harmadsorban Mario Götze emelkedett ki, aki akkoriban kezdte növelni ázsióját, ám a világbajnokságon kevésbé villogott, nem úgy az argentinok elleni döntőben. A Dortmund akkori zsenije a legfontosabb összecsapáson játszott a legjobban, míg az addig vezérként futballozó Messi szinte árnyéka volt önmagának, mindennek ellenére az argentin klasszisé lett a torna legjobbjának járó „Aranylabda”, ahogy később az Év labdarúgójának járó Aranylabda is.

Az elődöntők

https://www.youtube.com/watch?v=3HG7lcKh3w4

https://www.youtube.com/watch?v=7JlX6jV4pSU

Bronzmérkőzés

https://www.youtube.com/watch?v=rQ3-aarjDHQ

Spanyolország – Hollandia

https://www.youtube.com/watch?v=5ip-rdYf9nc

VBBBB

Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.

VB 2018: 32 VÁLOGATOTT, 736 JÁTÉKOS! – ÍME AZ ÖSSZES UTAZÓ KERET

TELJES MENETREND – INFOGRAFIKA

2

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT

3

URUGUAY
PORTUGÁLIA
SPANYOLORSZÁG
FRANCIAORSZÁG
ARGENTÍNA

HORVÁTORSZÁG
BRAZÍLIA
NÉMETORSZÁG
BELGIUM
ANGLIA

5

Helyszínek: Szamara, Rosztov és Novgorod – I. rész
Helyszínek: Szaranszk, Yekatyerinburg és Kalingrád – II. rész
Helyszínek: Volgograd, Karany és Szocsi – III. rész
Helyszínek: Moszkva és Szentpétervár – IV. rész

4

Rendező ország bemutatása
Lemaradó játékosok álomcsapata
Eddigi győztese, legek- és érdekességek
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – I. rész
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – II. rész
Első vb-s sztárfocisták
Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó
Ez történt Brazíliában 2014-ben
A világbajnokságok eddigi gólkirályai
Nemzetek, akiknek csak vesztes döntője van
Az eddigi tornák aranylabdásai
A vb-n jubilálhatnak a válogatottban

111

A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.

1930 | 1934 | 1938
1950 | 1954 | 
1958
1962 | 1966 | 1970
1974 | 
1978 | 1982
1986 1990 | 1994
1998 2002 | 2006
2010 | 2014

Grafikai munka: Bács András és Őszi Ádám