Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: stadionmustra, avagy bemutatjuk a helyszíneket! – II. rész

Oroszország hivatalosan 2010-ben nyerte el a csütörtökön rajtoló labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát. Nyolc esztendő alatt a modellekből, papíralapú grafikákból és kisfilmekből valóság lett. Egészen lenyűgöző módon emelkedtek ki a földből a torna ékszerdobozai, avagy a stadionok, a helyszínek melyeknek 11 város ad otthon, köztük Moszkva a főváros, ahol két létesítmény is épült. Elképesztő infrastrukturális fejlődés, lélegzetelállító arénák, na meg több talicska pénz, mint amit az ember el tud képzelni. Stadionmustra című helyszínbemutató rovatunk második részében Szaranszk, Jekatyerinburg és Kalinyingrád városába kalauzoljuk el önöket, avagy íme három aréna, mely összesen több mint 110 ezer néző befogadására alkalmas.

5

Szaranszk – Mordovia Arena

Szaranszk Oroszországon belül a Mordvin Köztársaság fővárosa.  Moszkvától keletre 630 km-re fekszik, lakossága pedig 307 ezer fő. A város klubja, a másodosztályú FC Mordovia Saransk, melyet 2005-ben alapítottak, otthona pedig immár a Mordovia Arena, melyet a világbajnokságra építettek. A torna ideje alatt 44.442 néző befogadására alkalmas, a vb-t követően pedig 30.000 szurkoló veheti birtokba. A létesítményt 2010-ben kezdték el építeni, és mintegy 300 millió dollárba kerültek a költségei az idén április 21-én átadott arénának, mely az Inszar folyó partján található. A világbajnokságon “csupán” négy csoportmeccsnek ad majd otthont.

Június 16., 18:00 • Peru – Dánia
Június 19., 14:00 • Kolumbia – Japán
Június 25., 20:00 • Irán – Portugália
Június 28., 20:00 • Panama – Tunézia

TELEMMGLPICT000165044631_trans_NvBQzQNjv4BqpVlberWd9EgFPZtcLiMQfyf2A9a6I9YchsjMeADBa08

AAx246O

Dca7DFdWkAArmr9

Jekatyerinburg – Jekatyerinburg Arena

Jekatyerinburg Oroszország negyedik legnagyobb városa Moszkva, Szentpétervár és Novoszibirszk után, lakossága 1,4 millió fő. A város az Uráli szövetségi körzet központja. A helyi labdarúgóklub az 1930-ban alapított, az élvonalban szereplő FC Ural Yekaterinburg, amely a nemrég véget ért szezonban a 16 csapatos bajnokság 12. helyén zárt. Az itteni létesítmény a Yekaterinburg Arena nevet viseli. Az aréna eredetileg 1957-re épült, azóta pedig többször is renoválták, a világbajnokságra pedig teljes megújuláson ment keresztül. A torna ideje alatt 35.696 néző befogadására alkalmas, a világesemény második legkisebb arénája a férőhelyek számát tekintve. A vb befejeztével 23 ezer fősre “zsugorodik” a befogadóképessége. Ezen a helyszínen is négy csoportmeccset rendeznek.

Június 15., 14:00 • Egyiptom – Uruguay
Június 21., 17:00 • Franciaország – Peru
Június 24., 17:00 • Japán – Szenegál
Június 27., 16:00 • Mexikó – Svédország

Dd9iT1cV0AAPf-p

DeCyadaXcAAaabR

FBL-WC-2018-RUS-STADIUM

Ekaterinburg-stadium

Estadio_Central_(Ekaterinburg-arena)

Kalinyingrád – Kalinyingrád Stadion

Kalinyingrád balti-tengeri kikötőváros, mely a Lengyelország és Litvánia között található. Az 1255-ben alapított város népessége 459 ezer fő, Moszkvától pedig 1235 km-re fekszik. A helyi Kalinyingrád Stadion egy teljesen új létesítmény, amely kifejezetten a vb-re épült. Átadására idén április 11-én került sor, mintájául pedig az építése során a Bayern München otthona, a 2006-os világbajnokságra készült Allianz Arena szolgált. A torna végeztével a stadiont visszabontják, és egy teljesen új klub, a Baltika Kaliningrad otthona lesz. Befogadóképessége 35.212 fő, az építési költségei pedig 303 millió dollárra rúg. A világbajnokság legkisebb stadionja a kapacitását tekintve, ennek ellenére viszont különleges helyen fekszik, ugyanis a Oktyabrsky szigetre épült a létesítmény, amely négy csoportmeccsnek ad majd otthont.

Június 18., 21:00 • Horvátország – Nigéria
Június 22., 20:00 • Szerbia – Svájc
Június 25., 20:00 • Spanyolország – Marokkó
Június 28., 20:00 • Anglia – Belgium

1280px-Kaliningrad_stadium_-_2018-04-07

kaliningrad-stadium

 

VBBBB

Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.

VB 2018: 32 VÁLOGATOTT, 736 JÁTÉKOS! – ÍME AZ ÖSSZES UTAZÓ KERET

TELJES MENETREND – INFOGRAFIKA

2

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT

3

URUGUAY
PORTUGÁLIA
SPANYOLORSZÁG
FRANCIAORSZÁG
ARGENTÍNA

HORVÁTORSZÁG
BRAZÍLIA
NÉMETORSZÁG
BELGIUM
ANGLIA

5

Helyszínek: Szamara, Rosztov és Novgorod – I. rész
Helyszínek: Szaranszk, Yekatyerinburg és Kalingrád – II. rész
Helyszínek: Volgograd, Karany és Szocsi – III. rész
Helyszínek: Moszkva és Szentpétervár – IV. rész

4

Rendező ország bemutatása
Lemaradó játékosok álomcsapata
Eddigi győztese, legek- és érdekességek
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – I. rész
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – II. rész
Első vb-s sztárfocisták
Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó
Ez történt Brazíliában 2014-ben
A világbajnokságok eddigi gólkirályai
Nemzetek, akiknek csak vesztes döntője van
Az eddigi tornák aranylabdásai
A vb-n jubilálhatnak a válogatottban

111

A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.

1930 | 1934 | 1938
1950 | 1954 | 
1958
1962 | 1966 | 1970
1974 | 
1978 | 1982
1986 1990 | 1994
1998 2002 | 2006
2010 | 2014