Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Inzaghi lett a Bologna új vezetőedzője – hivatalos

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Bologna együttese a mai napon hivatalosan is bejelentette, hogy a következő szezontól Filippo Inzaghi fogja dirigálni a klubot.

35228517_1704465596338913_4288691506966953984_o

A Nagy Ádámot is foglalkoztató patinás olasz klubot az elmúlt három szezonban – egy kis időszakot leszámítva – Roberto Donadoni irányította, aki a 2017/18-as szezon végeztével elköszönt a csapattól. Helyét a korábbi kiváló olasz csatár, Filippo Inzaghi veszi át, aki egy két esztendőre szóló szerződést írt alá.

A 44 éves Inzaghi, aki játékosként egy gyönyörű pályafutást tudhat maga mögött, edzői karrierjét a Milan fiataljainál kezdte, majd később a felnőttek irányítását is megkapta. A legmagasabb szinten viszont kijött még az edzői rutintalansága, igaz a 2014/15-ös Milan minden szempontból jócskán elmaradt a várakozásoktól, s ezért nem csak a korábbi Rosonerri futballistát lehetett okolni.

2016-ban a Venezia együttesénél vállalt szerepet, ahol rögtön megnyerte a Serie C-t, aminek köszönhetően a csapat hosszú idő után visszatért a Serie B-be. A 2017/18-as szezonban pedig egészen az 5. helyig kormányozta a kis olasz gárdát, ami rájátszást ért, viszont a Palermo ellen nem tudtak továbbjutni, így a klub maradni kényszerült a második vonalban.

VBBBB1

Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos a torna nyitónapjáig minden nap újabb és újabb cikkekkel, témákkal bővül. A FociClub.hu csapata helyzetbe hoz, avagy tarts velünk a tornai kezdetéig és a vb alatt egyaránt, s ígérjük nem maradsz le semmi fontosról.

VB 2018: 32 VÁLOGATOTT, 736 JÁTÉKOS! – ÍME AZ ÖSSZES UTAZÓ KERET

TELJES MENETREND – INFOGRAFIKA

2

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT

3

URUGUAY
PORTUGÁLIA
SPANYOLORSZÁG
FRANCIAORSZÁG
ARGENTÍNA

HORVÁTORSZÁG
BRAZÍLIA
NÉMETORSZÁG
BELGIUM
ANGLIA

5

Helyszínek: Szamara, Rosztov és Novgorod – I. rész
Helyszínek: Szaranszk, Yekatyerinburg és Kalingrád – II. rész
Helyszínek: Volgograd, Karany és Szocsi – III. rész
Helyszínek: Moszkva és Szentpétervár – IV. rész

4

Rendező ország bemutatása
Lemaradó játékosok álomcsapata
Eddigi győztese, legek- és érdekességek
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – I. rész
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – II. rész
Első vb-s sztárfocisták
Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó
Ez történt Brazíliában 2014-ben
A világbajnokságok eddigi gólkirályai
Nemzetek, akiknek csak vesztes döntője van
Az eddigi tornák aranylabdásai
A vb-n jubilálhatnak a válogatottban

111

A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.

1930 | 1934 | 1938
1950 | 1954 | 
1958
1962 | 1966 | 1970
1974 | 
1978 | 1982
1986 1990 | 1994
1998 
2002 | 2006
2010 | 2014