Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: Kane duplával győzelemmel kezdett Anglia! – videóval

Hétfő este az oroszországi világbajnokság G csoportjában Anglia is bemutatkozott a tornán, méghozzá Tunézia válogatottja ellen. 

977936136

A háromoroszlánosok nagyon bekezdtek a találkozó elején, már a mérkőzés harmadik percében komoly gólszerzési lehetőség adódott a tunéziai kapu előtt, Alli tört be a tizenhatoson belülre majd középre játszott, de a védők felszabítottak aztán ismét Alli elé került a labda majd visszagurította érkező Lingard elé akinek helyzetét nagy bravúrral tolta szögletre Hasszen. Az angolok fölénye a 11. percben meg is hozta a gyümölcsét, miután egy szöglet után Stones bivalyerős fejesét újabb nagy védést bemutatva hárított Hasszen, azonban a kipattanó Kane elé került aki nem hibázott és a hálóba helyezett megszerezve a vezetést az angol válogatottnak. Hasszen hiába védett két óriásit is az első negyedórában legnagyobb szerencsétlenségére nem tudta „vállalni” a folytatást ugyanis megsérült. A 18. percben Walker jobb oldali beadása két angol játékos között is elszállt, de végül Henderson elé került akinek gólba tartó lövését a két perce csereként beálló Ben Musztafa fogta. A 27. percben Maguire az angol tizenhatos előtt elkönnyelműsködött egy labdát ami után tunéziai csapat lecsapott a labdára és az akciót Szaszi fejezte be egy lövéssel, ami végül elkerülte a kapu bal oldalát. Félórányi játékot követően az angolok nagyon visszaálltak amivel önmagukat sodorták veszélybe a kezdeti nagy rohamokat követően. A 33. percben Kyle Walker a tizenhatoson belül szószerint leütötte ellenfelét amiért a kolumbiai játékvezető habozás nélkül büntetőt ítélt amiben a videóbíró is megerősítette. A megítélt büntetőt Szaszi értékesítette megcélozva a bal alsó sarkot, Pickford hiába érezte az irány nem tudta hárítani.  A 38. percben négy tunéziai is megiramodott Pickford kapuja felé, de az utolsó pillanatban Kazri elcsúszott és odalett a ziccer.

977950336

A második félidő eleje gyengébb iramban vette kezdetét, az első komoly lehetőség az 51. percben adótt Alli előtt miután Trippier bal oldali szögletét követően a Spurs tehetsége fejelhetett kapura, azonban Ben Musztafa útját állta a labdának és hárította. A második játékrész nagyon esemélytelenül zajlott, alig-alig adódott helyzet mindkét kapu előtt. A 68. percben Kane harcolt ki jó 25 méterre egy szabadrúgást, de Trippier gyenge megoldása után jócskán a bal kapufa mellé helyezett. A hajrához közeledeve a 72 .percben Kazri kapott egy indítást majd 15 méterről megeresztett lövésébe Stones állt bele, majd a kipattanót követően Szliti lőtt mellé. Tíz perccel a vége előtt Young a jobb kapufa mellé emelt jócskán. Mikor már úgy tűnt a mérkőzés döntetlennel ér végett, érkezett a Tottenham gólgyárósa Harry Kane és a hálóba bólintotta a győzelmet jelentő találatot az angolok számára.

Tunézia – Anglia 1-2 (1-1)
Helyszín:  Volgográd Aréna, Volgográd, Vezette: Roldan (kolumbiai)
Gólszerzők: Szaszi (33., büntetőből) ill. Kane (11., 90+1.)
Sárga: Walker (33.)
Kiállítás: – ill. –

Tunézia: Hasszen (Ben Musztafa 16.) – Maalul, Bronn, Ben Juszef, Meriah – Szaszi, Badri, Szkiri – Szliti (Ben Amor 73.), Kazri (Kalifa 85.),Ben Juszef.  Szövetségi kapitány: Nabil Maalul

Anglia: Pickford – Walker, Stones, Maguire – Trippier, Alli (Loftus-Cheek 80.), Henderson, Lingard (Dier 90+3.), Young – Sterling (Rashford 68.), Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate

https://www.youtube.com/watch?v=YJahRn5BUqs

A csoport további programja:

június 23., szombat
jún. 23. 14:00 Belgium – Tunézia

június 24., szombat
14:00 Anglia – Panama

június 28., csütörtök
20:00 Anglia – Belgium
20:00 Panama – Tunézia

A csoport állása

G

épek forrása: fifa.com

Tabella: eredmenyek.com

Ondik Gábor

VBBBB1

Minden, amit a világbajnokságról, annak jelenéről és múltjáról tudni érdemes. Csoport és csapatbemutató cikksorozat, visszatekintő, avagy minden torna története és érdekességei, legek, statisztikák, egyedi és érdekes témák. A világbajnoki kisokos széleskörű információs tárháza a 2018-as oroszországi tornának. 

VB 2018: 32 VÁLOGATOTT, 736 JÁTÉKOS! – ÍME AZ ÖSSZES UTAZÓ KERET

TELJES MENETREND – INFOGRAFIKA

2

A-CSOPORT
B-CSOPORT
C-CSOPORT
D-CSOPORT
E-CSOPORT
F-CSOPORT
G-CSOPORT
H-CSOPORT

3

URUGUAY
PORTUGÁLIA
SPANYOLORSZÁG
FRANCIAORSZÁG
ARGENTÍNA

HORVÁTORSZÁG
BRAZÍLIA
NÉMETORSZÁG
BELGIUM
ANGLIA

5

Helyszínek: Szamara, Rosztov és Novgorod – I. rész
Helyszínek: Szaranszk, Yekatyerinburg és Kalingrád – II. rész
Helyszínek: Volgograd, Karany és Szocsi – III. rész
Helyszínek: Moszkva és Szentpétervár – IV. rész

4

Rendező ország bemutatása
Lemaradó játékosok álomcsapata
Eddigi győztese, legek- és érdekességek
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – I. rész
Ők lehetnek a vb felfedezettjei – II. rész
Első vb-s sztárfocisták
Sztárok, akiknek ez lehet az utolsó
Ez történt Brazíliában 2014-ben
A világbajnokságok eddigi gólkirályai
Nemzetek, akiknek csak vesztes döntője van
Az eddigi tornák aranylabdásai

111

A FociClub.hu vb-visszatekintő című rovatában az eddigi 20 torna történetével, érdekességeivel és győzteseivel ismerkedhettek meg. Minden egyes évszám alatt ott egy “kisokos”, avagy tudj meg mindent a sportág legrangosabb eseményéről. Az évszámok kattinthatóak, a nyitómeccsig minden nap bemutatunk egy újabb és újabb tornát. Kellemes kalandozást térben és időben.

1930 | 1934 | 1938
1950 | 1954 | 
1958
1962 | 1966 | 1970
1974 | 
1978 | 1982
1986 1990 | 1994
1998 2002 | 2006
2010 | 2014