Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egy lépésre a Romától a PSG sztárja

A Calciomercato.com értesülései szerint az AS Roma megegyezett a Paris Saint-Germainnel az argentin középpályás, Javier Pastore vételáráról.

pastore

(Fotó: romapress.us.)

A portál szerint Pastore 18,5 millió euróért cserébe teheti át székhelyét az Örök Városba, ahol évi 4 millió eurót vihet majd haza. A 28 éves irányító a jól értesültek szerint csütörtökön vesz majd részt az olasz fővárosban az orvosi vizsgálatokon, ha pedig minden jól megy, ő lesz a Farkasok ötödik nyári igazolása Bryan Cristante, Ante Coric, Ivan Marcano és Justin Kluivert után.

Pastore 2011-ben igazolt a Palermóból a PSG-be, a katari tulajdonosok egyik első nagy fogásaként. Öt bajnoki címet nyert a francia sztárcsapattal, összesen 269 találkozón 45 gólt szerzett és 62-t készített elő. Párizsban azonban már csak azért is hajlandóak voltak lemondani róla, hogy az UEFA pénzügyi fair play (FFP) szabályának meg tudjanak felelni.